Javítsuk a növények kondícióját

krumpli

Az egyes betegségek, kártevők már szinte kötelező jelleggel fordulnak elő újra-és újra a kertünkben, és veszélyeztetik a termesztett zöldséget, gyümölcsöt, vagy gyümölcsfáinkat. Ezek ellen vegyszerekkel védekezhetünk, vagy pedig segíthetjük a növényt, hogy javuljon annak kondíciója. Az alábbiakban nézzünk néhány készítményt, amelyet még aktuálisan használhatunk a kertben.


 

Bellis az alma varasodása ellen

A hajnali pára ugyan kevés a növényeknek a vízpótláshoz, ahhoz viszont már elegendő, hogy elindítsa az olyan betegségek terjedését, mint az almatermésűek varasodása. Az pedig nagy kiesést jelenthet a termésben, a levelek mellett a gyümökcsöt is megtámadja és teljesen elértékteleníti.

A betegség kórokozói enyhe tél esetén könnyen áttelelhetnek a lehullott leveleken, vagy akár a rügypikkelyekben. Az aszkospórákat a szél, vagy az eső juttatja a levélre és a fiatal gyümölcsre. Csapadékos időben az askospórák áprilistól egészen júniusig fertőzhetnek, ezért ebben az időszakban a legfontosabb a védelem.

A védelem szempontjából elsődleges szerepe van a megelőzésnek. Az első lépés, hogy a lehullott leveleket ősszel eltávolítsuk, lehetőleg beforgassuk a földbe, ahol a gombák elpusztulnak. Fontos, hogy a betegség ne támadja meg a lombot, mert azután már nehéz a védekezés.

Ha mégis kialakul a fertőzés, nem marad más hátra, mint a vegyszeres védelem. Az almafélék varasodása ellen ajánlott a Bellis. Hatása azért is jelentős, mert két hatóanyagú, felszívódó hatású gombaölőszerről van szó. Mivel ilyenkor a lisztharmat is erősen támad, ezért ezen betegség ellen is sikeresen bevethető.

Az első permetezést a virágzás előtt, a másodikat virágzás után kell végezni. Csapadékos időjárás esetén a következő kezeléseket 10-14 napos intervallumokban ajánlatos alkalmazni egészen júliusig.

Varasodásra utaló jel, ha leveleken világoszöld foltok jelennek meg, amelyek 5-10 mm átmérőjűre is megnövekszenek. A levél mindkét oldalán füstszerű konídiumtartó gyep képződik. A foltok később elhalnak, és megindul a jellegzetes varasodás. A termésen berepedező foltok keletkezhetnek, amelyek a termést féloldalassá tehetik. Ez azonban a korai fertőzések esetében lép fel, a késői fertőzéseknél barnásfekete foltok jelennek meg.

Effetto - természetesen véd a kórokozókkal szemben

A kártevők ellen nem csak vegyszerekkel védekezhetünk, a talajban megtalálhatók azok természetes ellenségei is. Ezek a talajbaktériumok, amelyek használata már 2-3 év után komoly előnyöket biztosít. Ezzel pedig a lehető legkörnyezetkímélőbb módon csökkenthető a kártékony elemek, a kórokozók és kártevők száma. Lehetővé teszik a növény számára, hogy egészséges környezetben kezdje meg a fejlődését.

Ilyenkor, tavasszal permet vagy biológiai trágya formájában tudjuk pótolni a hiányzó, baktériumokat. Ezek a hasznos szervezetek a növényvédő szerek, illetve a műtrágyák káros hatásait is tompítják. A talajbaktériumoknak nem csak a nitrogén megkötése, vagy például a tápanyagok jobb felvétele miatt van jelentősége, hanem azért is, mert javítják a talajszerkezetet, segítenek a kártevők és kórokozók elleni védelemben. A talajba dolgozva aktivizáljuk őket, és ezek védhetnek a drótférgek, kukoricabogár, lótücsök, pajorok ellen. A piacon újdonság az Effetto készítmény, amelyet permetezésre és talajba dolgozásra is ajánlanak. Véd az olyan kártevők, mint a tripszek, liszteskék, poloskák, hangyák, burgonyabogár, hernyók, atkák ellen. Hasznos baktériumfajokat és mikorízist elősegítő gombákat tartalmaz, amelyek beindítják és növelik a kezelt növények ellenállóképességét főleg a talajlakó kártevők ellen.

Calmati – vitálisabb, életképesebb növény

Az élő és élettelen környezet kötődik egymáshoz, az ökoszisztémákban tehát kölcsönös kapcsolat alakult ki az egyes szervezetek, illetve mikroorganizmusok és környezetük között. Ilyen például a mikorrhiza gombák és a rizosféra baktériumok kölcsönhatása. A mikorrhiza nem más mint a gombák és a növények között kialakult szimbiózis egyik formája. A rizosférás mikroflóra a mikorrhizával ellentétben a mikroorganizmusok és a növények szabad kölcsönhatásán alapszik.

Amint fentebb is említettük, ezek a szervezetek együtt élnek, egymást kölcsönösen kiegészítik és segítik, ez adja meg a stabilitást a természetben. Az emberi beavatkozások miatt azonban ez a stabilitás felbomolhat. Így ha a biológiai védekezésben szeretnénk azokat bevetni, nem marad más hátra, mint mesterséges úton pótolni.

A Calmati épp egy olyen készítmény, amely mikorrhíza gombákat, és rizoszférás baktériumokat tartalmaz. Gyümölcsfák és szőlő kezelésére szolgál, segíti a növényzet ellenállóképességét a gombabetegségekkel szemben. Az ökológiai termesztésben is alkalmazható. Nincs semmilyen reziduális hatása. Alkalmazásának köszönhetően a növény vitálisabb, könnyebben felveszi a tápanyagokat, és a stresszhatásokat is könnyebben legyűri. De például a lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész, alternária, monília betegségekkel szemben is hatékonyan felveszi a harcot a növény. A készítményben lévő mikrorganizmusok természetes formában is megtalálhatók a természetben, tehát a környezetre nincsenek negatív hatással.

(Az írás szponzorált promóciót tartalmaz.)

(-r)

www.postreky.sk

www.floraservis.sk


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?