Nem elég divatos szakma az állattenyésztés

szarvasmarha

A szlovákiai állattenyésztés óriási válságban van. Ez alól a szarvasmarha-tenyésztés sem kivétel. Az ágazatban fogy az állatállomány, és napról napra csökken a foglalkoztatottak száma is. Vajon ki gondozza majd a jövőben a még meglévő egyedeket?

A nyers tehéntejet előállítók mintegy két éve húzódó hatalmas zuhanásról beszélnek. Margita Štefániková, a Szlovákiai Tejszövetség (SZPM) igazgatója rámutatott, hogy az agrárágazat teljes mértékben kiöregedőben van. A nyugállományba vonulók helyére azonban kevés fiatal gazda lép. „A köztudatban, sajnos, még mindig ott az előítélet, miszerint az állattenyésztésben dolgozók valamiféle alárendelt pozíciót töltenek be, lebecsült munkát végeznek, szinte még általános iskolai műveltséggel sem rendelkeznek. Az ilyen előítéletek teljesen megalapozatlanok, ugyanis a mai állattenyésztés egy modern ágazat, ahol szükség van az ügyes és okos alkalmazottakra. Hiszen például az etetést és a fejést modern rendszerekkel, gépi berendezésekkel kell irányítani” – hangsúlyozta Štefániková. A tejszövetség szerint a tejágazat iránt minimális az érdeklődés.

 

Időigényes munkavégzés

A szakemberek rögvest hozzáfűzik, hogy az érdektelenség fő oka most már nem is a bérezés, hanem az időigényes munkavégzés a tejtermelésben, valamint az, hogy a társadalom nem becsüli a tejszakmában dolgozókat. Az előítéleteket végre le kellene már küzdeni, és mind több fórumon hangsúlyozni, hogy a tejágazatnak becsülete és rangja van.

Az ímelyi Agrocoop vállalat – amely évente mintegy 7,2 millió liter tejet termel – két évvel ezelőtt bekapcsolódott a duális oktatásba. „Rendszeresen találkozom az alapiskolák nyolcadikos és kilencedikes diákjainak a szüleivel a Komáromi járás több községében. Részletesen elmagyarázom nekik, hogy az utóbbi években az állattenyésztésben mennyit változott a helyzet. S ehhez azt is hozzáfűzöm, hogy vállalatunknál hogyan alakultak a bérezések, vagyis milyenek a havi keresetek. Ennek ellenére sem a diákok, sem pedig a szülők részéről nincs érdeklődés a szakma iránt. Igaz ugyan, hogy be vagyunk sorolva a duális oktatási rendszerbe, tanulónk viszont nincs” – részletezte Alexander Pastorek, az ímelyi Agrocoop vállalat igazgatója, a Szlovákiai Tejszövetség elnöke.

 

Havi 1200 euró!

Az ifjú generáció Ímelyen már korábban is hanyagul hátat fordított az ágazatnak, éppen azért a vállalat lépett – és komoly fizetésemelésekhez folyamodott az állattenyésztésben. „A komáromi régióban még sok olyan ipari cég akad, amely mindössze 600 euró körüli havibért fizet alkalmazottainak. Nálunk a tehéngondozók és a fejőnők havi keresete jelenleg csaknem eléri az 1200 eurót. Munkatársaink természetesen megérdemlik az ilyen fizetést. Viszont probléma merül fel a tej értékesítési árának minimális csökkenésében. Olyankor komoly gondokkal kell szembenéznünk, és a kieséseket más területeken pótolnunk” – hangsúlyozta Alexander Pastorek.

Hasonlóan vélekedik Ján Paciga, a szentandrási (Liptovský Ondrej) AGRIA Részvénytársaság elnökségének az elnöke is. A szóban forgó vállalat éves átlagban mintegy 7 millió kilogrammnyi tejet szállít piacra. „A tejtermelés területén cégünkben csaknem 60 fő dolgozik. Mindenekelőtt az állatgondozáshoz nehéz szakképzett munkaerőt szerezni. Ösztönzésként a szociális-gazdasági épületünkben már a harmadik lakás építését fejezzük be azon házaspárok számára, akik úgy döntöttek, hogy nálunk fognak dolgozni, s ebbe a gyönyörű régióba költöztek az ország egyéb vidékeiről” – mutatott rá Paciga. A szentandrási üzemben is rendszeresen növelik a havibéreket.

 

Állatgondozók Ukrajnából

„Az utóbbi két év során nagyon sok időt fordítottunk az állattenyésztésbe való munkaerő-toborzásra. Mindenekelőtt állatgondozókat keresünk. Már úgy tűnt, hogy nem lesznek fejőink, amikor két ukrán házaspár mentett meg minket. Az üzem reménykedik, és lát fantáziát a duális oktatásban. Az állatokat szeretni kell, és ennek egyfajta életstílusnak kell lenni. Érdekes munka, amelynek persze vannak hátrányai. De melyik munkának nincsenek? Lényeges az ágazatban az állandó korszerűsítés, a modern technológiák vásárlása” – sorolta Milan Halmeš, a zsemberi mezőgazdasági szövetkezet elnöke.

Milan Šimko, a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem rektorhelyettese elmondta, hogy az elmúlt akadémiai évben két állattenyésztési szakon együttesen 41 hallgató fejezte be egyetemi tanulmányait. A jelenlegi akadémiai évben 54 végzőse lesz a mezőgazdasági egyetemnek az állattenyésztési szakokon.

Susla Béla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?