6 évet kapott a fehérorosz újságíró barátnője, aki miatt Lukasenka eltérített egy gépet

ff

Az ellenzéki újságíró, Raman Prataszevics barátnőjét, a 24 éves Sofia Spegát 6 év börtönbüntetésre ítélték Fehéroroszországban – közölte az RTVS az orosz TASS és Interfax orosz hírügynökségek alapján.

Sofia Sapega párjával, Prataszeviccsel utazott Litvániába, mikor repülőgépjüket erőszakkal Minszkbe irányították. Az ügy nemzetközi felháborodást keltett, és újabb szankciókat okozott a fehérorosz Alexandr Lukasenka diktátornak.

Sapegát a közrendet súlyosan sértő rendezvények szervezésével, köztisztviselők elleni fenyegetéssel, rágalmazással és gyűlöletkeltéssel vádolták és ítélték el. A bírósági tárgyalása márciusban kezdődött. Prataszevicset a KGB 2021-ben vizsgálati fogságba helyezte, majd kamerák előtt vallomást tett, a többség szerint erre kényszerítették.

Az újságíró korábban a fehéroroszországi ellenzéki Nexta újság főszerkesztője volt, de a fehérorosz kormány szélsőségesnek bélyegezte és betiltotta. Prataszevics letartóztatásáig Lengyelországban élt. 

(rtvs, bbc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?