Vétóhatás

Kotrha

Kezd elmérgesedni az uniós költségvetés blokkolásáról szóló vita. Szerencsére a 27 kormányfő 27 féle stílusban reagál, de a higgadtság mellett egyre többüknél érezhető a feszültség, másoknál a türelmetlenség és az őszinte értetlenség is.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig a péntek reggeli rádióinterjújában nem utalt semmire, ami sejtetné a megoldást. 
Semmilyen részletet nem mondott a jogállamisági szabályozással kapcsolatban, amivel a magyar kormány számára elfogadhatóvá válna a mechanizmus. Pedig éppen ezt várják a palánk túloldalán: mondják meg végre a „magyarok”, mit akarnak, a blokkolás feloldásáért cserébe. Az uniós vezetők és a nyugat-európai államfők alapvetően a kompromisszumokhoz szoktak. Mindenki enged valamit és a végén jó érzéssel lehet felállni az asztaltól. Ez a belgák, dánok specialitása, a hazai politika szintjén is ezt űzik, sokszor kisebbségi kormány navigál a megegyezésekig. Az Orbán-féle erőpolitika ezért nemcsak ismeretlen számukra, hanem kívül is esik az értelmezési kereteiken. Ez most a politikai kultúrák valódi ütközése. Ezért sem várható, hogy valaki félrerántja a kormányt, mert nem is értik, hogy a másik oldalon ki milyen pályán mozog.
Hogy a magyar kormány állóháborúra készül, azt maga a miniszterelnök erősítette meg a rádióinterjúban. Kiderült, hogy hitelt vett fel az ország. A múlt heti államkötvény-kibocsátáskor több pénzt vett fel a magyar állam, mivel arra készül, hogy elhúzódhat a jogállamisági vita. 
Kérdés, hogy az idő kinek dolgozik. Most leginkább mindenki ellen. Bár a magyar–lengyel tandem bízhat a déli tagállamok szorult helyzetében: tényleg nagyon gyorsan szeretnének hozzájutni az uniós pénzekhez. A kérdés az, hogy az Európai Parlament olasz elnöke és a déli tagországok vezetői készek-e emiatt feláldozni a jogállamisági mechanizmust. Ha csak jelképes ügy lenne a jogállamiság, akkor ez már megtörtént volna, de Varsó és Budapest ezt alighanem alábecsülte. A jogállamiság olyan hívószó sok nyugati politikai körben és még a szavazók között is, mint amilyenné a „migrációt” tették Magyarországon. A holland miniszterelnöknek tényleg bizonyítania kell a saját szavazóinak, hogy nem lopják el az uniós kasszába befizetett adóeuróikat, és elszámoltatják a magyar kifizetéseket is. Éppen emiatt nehéz a másik 25 állam- és kormányfőnek kompromisszumot vállalnia. 
Az idő azonban Orbánék ellen is dolgozik, hiszen minden egyes nappal csökken a Budapesttel és Varsóval szembeni bizalom, amíg a nyáron letárgyalt költségvetési megegyezés hatályba lépését hátráltatják. Úgy is mondhatjuk, ez egy utolsó, pürrhoszi győzelem lehet a két visegrádi ország részéről. De részben éppen ez a motiváció maga. Mindkét országgal szemben folyik uniós eljárás, de olyan, amelyhez végül minden tagállam egyhangú beleegyezése szükséges, tehát egymást is ki tudják húzni a bajból. Az új jogállamisági mechanizmus arra ad lehetőséget, hogy minősített többséggel hozzanak szankciókat, tehát nincs szükség egyhangú szavazásra, itt Varsó és Budapest nem tud blokkolni. Éppen ezért életveszélyes ez a két szuverenista kormány szempontjából, és ezért éri meg nekik ekkora csata árán is megpróbálni elodázni a mechanizmus bevezetését és kipróbálását. Még azt is kockáztatják, hogy a költségvetésen kívüli közös újjáépítési alapból is kimaradnak. Ez jogilag és technikailag megoldható, így csak a többi 25 tagállam részesülne a koronavírus sújtotta gazdaságok újjáépítéséből.
Kontrasztként érdekes közvélemény-kutatást tett közzé az Európai Parlament. A felmérés szerint éppen Magyarország állampolgárai állnak a legnagyobb kihívás előtt: 44 százalékuk veszített bevételeiből a koronavírus miatt, miközben ez még a spanyoloknál és a görögöknél is valamivel alacsonyabb. A magyar emberek vezetik ezt a listát Európában. Vajon megértik, hogy éppen a magyar kormány miatt nem jön a segítség, amire annyira rá vannak szorulva...? Ez lesz a belpolitikai kérdés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?