Polgári nacionalizmus

<p>Vajon olyan-e Ivan Mikloš és Mikuláš Dzurinda, mint Ján Slota, csak ők jártak iskolába? A költői kérdésre egyre inkább úgy tűnik, az igen a helyes válasz. A tegnapi koalíciós tárgyalások hirtelen félbeszakítása azt sugallja, a demokratikusnak mondott szlovák pártok egyáltalán nem értik sem a polgári, sem a kisebbségi elveket. Vagy éppen fordítva: pontosan értik, ezért a polgári nacionalizmus útját választották.</p>

A minisztériumi keresztellenőrzések megszüntetésével – vagyis a minisztériumért ugyanaz a párt felel elv meghozatalával – azt érte el a koalíció, hogy a kisebbségeket is képviselő Híd pártnak nem lesz beleszólása a kisebbségi kultúra és oktatás ügyébe, mert nem lehet államtitkára az említett tárcáknál. Ezért volt természetes az az igyekezet, hogy kialakítsanak egy olyan miniszterelnök-helyettesi hivatalt, amely nem pusztán jelképes, hanem döntési mechanizmusok vannak a kezében, reálisan tud beleszólni és dönteni a kisebbségeket érintő kérdésekbe(n). Tegnap azonban a három szlovák párt egyértelműen azt jelezte, nem akarják, hogy a kisebbségek önmagukról döntsenek, a kisebbségi skanzen igénytelen és könnyebben kezelhető. A szlovák dominancia mindenek felett, egy magyar–szlovák párt is csak megtűrt lehet, mert nevében ott szerepel a magyar jelző. Hatalmas pofon ez a Hídnak és mindenkinek, aki azt hitte, lehet magyar–szlovák békés egymás mellett élés, természetes lehet a közös politikai akarat. És óriási felkiáltójel is egyben: ha ma a Híd politikusai visszatérnek a tárgyalóasztalhoz, csak pontosan leírt feltételekbe lehet belemenni, különben a szlovák pártok bármikor letagadnak bármit. Persze, ennek a feltételezésnek csak akkor van értelme, ha egy nap alatt egyáltalán valami megmozdul a „nacionalista-demokratikus” fejekben. Ha mégis összejönne a négypárti jobboldali–liberális kormány, akkor sokkal nehezebb négy évre számíthatunk, mint azt két hete elképzeltük. Egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a kereszténydemokraták már megint dörzsölik a tenyerüket: ők meg akartak egyezni, de a magyarokkal nem lehetett, így jöhet megint a Smer. És az sem elképzelhetetlen, hogy ugyanez motoszkál az SDKÚ-s csúcsfejekben is: jöjjön inkább a nagykoalíció, mint bármit is adni ezeknek a tetves magyaroknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?