Most léptünk egy nagyot

<p>A joghallgatók az első évfolyamban sajátítják el a jogelmélet alapjait, ismerkednek a jogforrás fogalmával.&nbsp;</p>

A jogi norma egyik forrása az ún. anyagi forrás, ami azoknak a társadalmi körülményeknek az összessége, amelyekből a jogszabály kiindul. Ez az anyagi jogforrás a demokratikus közösségekben jó esetben a társadalmi gyakorlatban gyökerezik, amely szükségessé teszi egyes viszonyok jogi szabályozását. Magyarul, ha valami nem működik elég jól magától, akkor jogilag kell szabályozni. Például ha teleszórják kutyagumival a játszóteret, akkor kitiltjuk a játszótérről a kutyákat. Vagy ha nem elég, hogy x óráig tartsunk őrizetben egy gyanúsítottat, akkor a vonatkozó jogi szabályozásban az őrizet idejét meghosszabbítjuk. Így a jogelmélet. 
 A parlament kedden módosította az alkotmányt. Egy jól működő demokratikus társadalom számára az alkotmány olyan, mint a Gaia-elméletben a földanya: ha baja esik, az mindenkinek fáj. Nem csoda, hogy a jog istennője, Themis a mitológiában egyszer a lánya Gaiának, másszor pedig azonos vele: ez is azt jelképezi, a jognak olyan precízen kellene működnie, mint a természetnek. Persze, a természet is megbolondul néha, de ne ez legyen a mérce. Szóval az alkotmánymódosításhoz mindig kérünk egy alapos indokot. Meg kell nézni, milyen anyagi jogforrással dolgoznak a módosítók.

A Smer alkotmánymódosításának központi kérdése volt, hogy mennyi ideig kell őrizetben tartani valakit ahhoz, hogy a terrorizmus gyanúját meg lehessen vizsgálni. Mi volt a Smer indoklása az alkotmánymódosításhoz? Hogy a terrorfenyegetés megköveteli a gyanúsítottakkal szembeni eljárás feltételeinek szigorítását. Felhoztak-e az alkotmánymódosítás beterjesztői olyan eseteket, amikor nem volt elég a 48 óra ahhoz, hogy átvilágítsanak egy gyanúsítottat? Nem. Érveltek-e azzal a beterjesztett anyag indoklásában, hogy más országokban hosszabb ez az idő, mint Szlovákiában? Nem. Mi volt a fő érv? Hogy így hatékonyabban tudják „megvédeni Szlovákiát“. Talán ha nem gyorsított eljárásban nyomják át a módosítást, érdemi vitára is lehetett volna mód. Így nem volt. 

A Smernek a legmesszebbmenőkig igaza van abban, hogy a terrorfenyegetés valós és komolyan veendő. Biztos vagyok ugyanakkor abban is, hogy a keddi alkotmánymódosítás után az országban senki nem fog nyugodtabban aludni. Kivéve a Smer-lista első 80 helyén szereplő képviselőjelölteket, őket ugyanis a Híd egy kicsit közelebb tolta a húsos fazekakhoz. A Híd eddig élesen kritizálta a Smert és minden pártot, amely hangulatkeltésre használta a terrorizmust. Ficónak kapóra jött a párizsi terrortámadás, az emberek félelmeire építi kampányát, ezt már számos elemző kifejtette. A Híd kiállt amellett a Smer-kampány mellett, amelyet eddig bírált. Most léptünk egy nagyot a stabil harmadik Fico-kormány felé. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?