Mindenki kap kettőt

ausztria

Ausztria februártól bevezeti a kötelező oltást, most pedig ismét a teljes lezárás mellett döntött, az intézkedés oltottakra és oltatlanokra is vonatkozik – jelentette be Alexander Schallenberg osztrák szövetségi kancellár.

A teljes lockdown hétfőn lép életbe, egyelőre „csak” 10 napra, ám ez további 10 nappal meghosszabbítható. Ha minden jól megy, december 13-án újra visszakapják a szabadságukat az osztrákok – de már csak a beoltottak. Az oltatlanokat a kormány „szobafogságra” ítéli, addig, amíg nem emelik fel a karjukat, jelezve, jöhet az oltás.

Bár Szlovákiához képest jobb a beoltottsági mutató (ott 63%, nálunk 43% a teljesen beoltott lakosság aránya), az osztrák számok mégis az egyik legrosszabbak a nyugat-európai országokhoz viszonyítva. Csütörtökön csaknem 16 ezer új fertőzöttet azonosítottak, és 48 halálos áldozatot jelentettek. Szlovákiával ellentétben ott még nincsenek tele a kórházak (de vészesen közelednek ehhez), a vezetés azonban úgy döntött, nem vár tovább, bevezeti a legszigorúbb intézkedéseket. Schallenberg a döntés bejelentésekor elnézést kért a beoltottaktól, hogy a korábbi ígéretekkel szemben megfosztják őket a szabadságuktól.

„Sokáig politikai konszenzus volt arról, hogy nem akarunk kötelező védőoltást, és azt is feltételeztem, hogy az embereket rá lehet venni az oltásra – a saját érdekükben, a szeretteik, illetve a társadalom védelmében is. Azonban az oltásellenes propaganda és az álhírek túl sok embert vettek rá az oltás mellőzésére. Ezért az a döntés született, hogy 2022. február 1-től általános védőoltási kötelezettség lesz” – mondta.

Nemcsak Európában, de az egész világon egyedülálló ez a döntés, eddig egyetlen kormány sem merte vállalni, hogy kötelezővé teszi az oltást. A többi kormány – köztük a szlovák és a magyar is – ilyen-olyan módszerekkel, kisebb-nagyobb szabadságmegvonással trükközve próbálja meggyőzni az oltatlanokat, hogy változtassák meg álláspontjukat, ám ez a módszer szinte sehol sem vált be. Nem is válhat, hiszen sok oltásellenes még a kórházban is tagadja a vírus létezését, az intenzív osztályon is az összeesküvés-elméleteit hörgi. Így csupán illúzió, hogy az önkéntesség látszatát alkalmazva tömegek vándorolnak át a beoltottak táborába. Ezzel a módszerrel még évekig a lezárásokról, újranyitásokról, kiszínezett járásokról, Covid-automatáról szólna az életünk, nem beszélve a rengeteg halálos áldozatról. Már most is alig van olyan család, amely ne vesztette volna el a járványban valamelyik tagját, ismerősét, barátját…

Korábban elképzelhetetlen volt, hogy Európában karanténba zárják az embereket. Amikor megjelent a járvány az öreg kontinensen, Giuseppe Conte akkori olasz miniszterelnök hermetikusan lezárt néhány települést, pár héttel később szinte egész Európa bezárt. Most a kötelező oltással azonban nem egy békeidőkben sosem látott intézményt vezet be az osztrák kormány, hiszen a kötelező oltás gyerekkorunk óta ismert.

Bécs belátta, hogy az eddigi módszerek nem váltak be, így keményebb eszközökhöz nyúl. Megértette, ez az egyetlen út, hogy megszelídítse a járványt, hogy kevesebben kerüljenek kórházba, intenzív osztályra, hogy csökkenjen az áldozatok száma, hogy a más betegségben szenvedők is megkapják az ellátást, és nem utolsósorban újra működjön az ország, a gazdaság.

A minta már adott, most a többi kormányon múlik, folytatják-e az eddigi, kevésbé népszerűtlen, ám sikertelen taktikát, vagy az osztrák útra lépve vállalják az oltás kötelezővé tételét. Az idő vészesen fogy, napokon, heteken belül dönteniük kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?