Megrögzött rendszerváltók

<p>Képzeljünk el egy focimeccset, amelyen ötpercenként váltják egymást a bírók, s attól függően, hogy melyik csapat áll hozzájuk közelebb, pályára lépéskor az összes szabályt megváltoztatják, sőt, ha nem az elképzeléseik szerint alakul a mérkőzés, saját szabályaikat is módosítják.</p>

A játékosok már azt sem tudnák, hogy éppen belerúghatnak-e a labdába. Őrültség? Igen. Szlovákia azonban a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban pontosan így működik, és a nyugdíjrendszer körül az elmúlt hetekben kialakult káosz ennek a kicsúcsosodása. Az ellenzéki pártok jogosan vetik a Fico-kormány szemére, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos módosításai teljes káoszhoz vezetnek, hiszen a második pillérben levő pénztártagoknak úgy kell választaniuk az egy- és a kétpilléres nyugdíjrendszer közül, hogy a kormánypárt menet közben módosítja a szabályokat. Így szinte reménytelen vállalkozásnak tűnik annak eldöntése, hogy kinek éri meg maradni, és ki lépjen ki a második pillérből. A nyugdíjrendszer körüli káosz azonban csak a jéghegy csúcsa, s a kialakult helyzetért nem csupán a jelenlegi kormánypárt a felelős. Hogy a szlovákiai politikusok és politikai pártok mentalitását megértsük, az 1989 utáni évekbe kell visszatérnünk. A rendszerváltás során rendkívül rövid idő alatt rengeteg új jogszabályt kellett hozni, hogy kiépüljön a működő piacgazdaság. A rendszerváltó parlamenti politikusok hozzászoktak, hogy egy éjjel-nappal működő törvénygyárban dolgoznak, ahol csak az számít, ki mennyi új jogszabállyal áll elő. A rendszerváltás kezdetén ennek meg is volt a létjogosultsága, a politikusok azonban később sem voltak képesek átállni a normál üzemmódra, így minden egyes kormányváltásra úgy tekintenek, mint egy új rendszerváltásra, amely során az előző kormány által hozott összes törvényt meg kell változtatni. E tekintetben nincs különbség a jelenlegi kormánypárt és az ellenzék között, minden politikai párt felelős a kialakult helyzetért, hiszen hatalomra lépésükkor fenekestül felforgatják az előző kormány által kidolgozott rendszert. A lakosság nagy része már hozzászokott ehhez, talán még azt is gondolhatja, hogy ez a normális. De akik nem a szlovákiai rendszerváltó politikusokon szocializálódtak, csak tátják a szájukat, és nagy ívben elkerülik Szlovákiát. A külföldi kereskedelmi kamarák szlovákiai képviseletei által e héten közzétett elemzés szerint a külföldi beruházók a jogbiztonság hiányát tartják Szlovákia egyik legnagyobb hátrányának. Nehéz ugyanis olyan helyen biztos üzleti tervet készíteni, ahol folyamatosan változnak a jogszabályok, és ahol a politikai pártokat a mögöttük álló vállalkozói csoportok irányítják. A jogbiztonság hiánya és a mérhetetlen korrupció elriasztja a beruházókat, így nem csoda, hogy Szlovákia már emberemlékezet óta a legnagyobb munkanélküliséggel küszködő országok közé tartozik az Európai Unióban. A rendszerváltó hullámvasúttól megtáltosodott politikusokat azonban ez nem túlzottan izgatja, hiszen nekik biztos munkájuk van, és ha ki is penderítjük őket a parlamentből, megélhetést biztosítanak nekik az őket irányító vállalkozói csoportok.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?