Matovič irigykedik

Matovič irigykedik

A helyzet komoly, de óriási lehetőségeket is rejt magában.

Igor Matovič a közösségi médiában tette közhírré, hogy irigyli elődeit, Ficót, Pellegrinit, Radičovát azért, hogy milyen körülmények között vehették át a kormányzást. Volt elég idejük a kormányprogramra, száz napig a média és az ellenzék is békén hagyta őket.

„Nekünk nem adatott meg egyetlen ilyen perc sem, ráadásul az ellenzék, az okoskodók, valamint az oligarchák kezében levő média a legaljasabb politikát folytatja ellenünk”

– írta Matovič, átvéve Robert Fico szótárát.

Valójában azonban az elődei irigyelhetik Matovičot. Persze most rendkívül nehéz helyzetben van az ország, ugyanakkor ez egy vissza nem térő alkalom is a kormány számára egy valódi korszakváltásra, és óriási források is rendelkezésre állnak ehhez.

A világ már sosem lesz olyan, mint a járvány előtt, a gazdasági előrejelzések pedig a legnagyobb sokkot jósolják a második világháború vége óta. Ugyanakkor ez lehetőség is, hogy új módszerekkel állítsuk talpra a gazdaságot. A Matovič-kormánynak egy átfogó tervvel és jövőképpel kellene előállnia, ami az euroatlanti integráció óta hiányzik. Nemcsak újraindításra, hanem gyökeres változásokra, megreformálásra van szüksége a gazdaságnak, az egészségügynek, az iskolaügynek, és persze ki kell irtani a korrupciót.

A bónusz, hogy nem kell tartani a költségvetési szigort, és eurómilliárdok jöhetnek be az országba, amelyeket ezúttal korlátozások nélkül használhatunk fel. Csak az euróövezeti védőfalnak köszönhetően kétmilliárdot kölcsönözhet az állam az egészségügy reformjára és az ellátás kiépítésére. A költségvetési hiánnyal és az államadóssággal most senki nem foglalkozik. Azonban részletes tervekre van szükség, hogy a járvány után megkezdődhessen az ország átformálása és a gazdaság újjáélesztése. Az a sok okoskodó csupán azt szeretné, ha a kormány már most elkezdene mindezen dolgozni. Kell egy terv, egy részletes terv. A kormányfő viszont sokáig habozott a legkisebb lazítással is, Richard Sulík gazdasági miniszter pedig azt mondja, kidolgozták a gazdaság újjáélesztésének első fázisára vonatkozó intézkedéseket, és a másodikkal korai foglalkozni.

Persze, a beteget először meg kell menteni, utána jön a lábadozás. De ennek a menetét is ki kell dolgozni, mert a késlekedés káros lehet.

A kormánykoalíciónak el kell döntenie, hogy merre indul. Hogy a szinte a háború utáni helyzetbe kerülő gazdaságot a keynesiánus gazdaságpolitika receptje szerint masszív állami beruházásokkal és támogatásokkal kell-e újjáéleszteni, vagy inkább az elmúlt évtized neoliberális receptje szerint, amely a szabad piac természetes erejére támaszkodik.

Emellett figyelembe kell venni a lakosság vásárlóerejét (például a német autógyárak máris követelik a roncsdíj újbóli bevezetését), támogatni kell például új munkahelyek létrejöttét az okoseszközök és a digitalizáció terén, és biztosítani azoknak az ágazatoknak a fejlődését, amelyek ellenállónak mutatkoznak a világjárvány idején is.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?