Laposra taposva

PET-palack

Vetési varjak vacogtak a vasúti vezetékeken, amikor Bandika és Ervin megtudták, hogy januártól visszaválthatók lesznek a PET-palackok.

Én aztán vissza nem váltok egyet sem – sziszegte Bandika, szavait viszont szétszórta a szemtelen szombati szél. Milyen barackot emleget? – tekintett fel a favágásból Ervin. Nem barack, hanem palack – ismételte Bandika.

Januártól nem kell már itthon kerülgetnie az üres PET-palackokat, sem a sárga kukába tömködni őket laposra taposva. Kezdődik a visszaváltás dicsőséges korszaka. Mindenki vissza fogja váltani, mert pénzt kap érte, így aztán nem fognak hulladékként heverni. A műanyag üvegekről beszél? – támasztotta a baltát a falnak Ervin, majd arról kezdett beszélni, hogy ez az egész palackvisszaváltás neki valahogy gyanús. Tessék csak belegondolni. Azzal csábítanak, hogy kapunk néhány fillért, pontosabban centet, ha visszavisszük őket. Ös?szejön tehát belőlük valami aprópénz, flakonunk viszont nem marad egy szál sem. Tessék csak belegondolni ismét. Mindenki teljesen hozzászokott ezekhez a flakonokhoz az utóbbi huszonvalahány évben. Lehet belőlük készíteni virágtartót, madáretetőt, lehet bennük tárolni bármit, és annak az ellenkezőjét is. Közben egy ilyen palack a maga módján csuda egy találmány. Leesik, és nem törik össze. Télen, ha megfagy benne a víz, nem repeszti szét. A kupakjuk is hasznos – lehet például gyűjteni, vagy válogatni, színek szerint. Most meg mindezt hirtelen szolgáltassuk be, néhány centét. Hát kedves kuzin, én ebben részt venni biztosan nem fogok.

Járassák csak mással a bolondját. Figyelje meg, tíz év múlva nagy értéke lesz még ezeknek a sokrétűen felhasználható flakonoknak. Vagy húsz. Vagy harminc – tette hozzá Bandika, és kitöltötte a kávét. Bár sütött a nap, a hideg miatt mégsem erőltették a sört, főleg mert a múltkor is a fele a dobozba fagyott, mire kiitták volna. Szóval akkor ön szerint, ha jól értem, ez egy alaposan átgondolt manőver annak érdekében, hogy megfosszanak minket a flakonjainktól?

Így van, mondta Ervin, és leült a piros padra, hogy megigya a kávét. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a sok flakont majd megszerzi valaki, jól megvárja, amíg a laposra taposott flakonok világpiaci ára néhány év múlva feljebb szökik, aztán akkor jól visszaváltja ő is az összeset, immár busás haszonnal. Keres rajta mondjuk négymilliárdot, és onnan kezdve azt csinál, amit akar. Négymilliárd euró, gondoljon csak bele, mennyi pénz az. Maga mit kezdene négymilliárd euróval? Bandika sóhajtott egy nagyot, majd a lehelete után tekintett. Most, hogy így mondja, azt hiszem, megvenném az összes flakont, amit ez az említett spekuláns már egyszer eladott, elraktároznám őket szintén néhány évre, aztán ha még feljebb megy a világpiaci áruk, eladnám még drágábban, és keresnék rajta mondjuk hatmilliárdot. Mást nem is venne azon a sok pénzen? – tette vissza az üres csészét a fatönkre Ervin. Bandika vállat vont. Megvan énnekem mindenem. Kivétel talán a burgonya, mert abból kegyetlenül kevés termett az idén. Ezt már Ervin sem hagyhatta szó nélkül. Én megmondtam, hogy az Impalát vesse, ne a Corazónt.

A szerző a Vasárnap munkatársa
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?