Káosz és nyaralás

A szervezett, tengerparti nyaralások júliusban indulhatnak

Berobbant a nyári utazási szezon, ám akik most indulnak nyaralni, azok feje felett megannyi veszély leselkedik: törölt járatok, reptéri sorban állás órákon át, némi sztrájkkal megfűszerezve, többórás késések, egész éjszaka, vagy akár napokig várakozhatnak a csomagra. S ha ez még nem lenne elég, mindezért méregdrága árat kell fizetni!

Azt gondolnánk, eljött a gondtalan nyaralás ideje, ám sokaknak egy rémálom lehet a vakáció – legalábbis maga utazás. Ha megnézzük az utóbbi napok híreit, szinte naponta olvashatunk olyan esetekről, amikor kellemetlen helyzetbe hozták az utasokat. Budapesten például az éjszaka érkező gépek utasai nem kapták meg a csomagjaikat, mivel a személyzet egyszerűen hazament, így a szerencsétlenek egész éjjel vártak, hogy a bőröndjükkel hazaindulhassanak. A reggeli műszak érkezése jelentette számukra a megváltást. Londonban többnapos késéssel kézbesítik a csomagokat (amelyek ráadásul állítólag olyan bűzt árasztanak a repülőtéren, hogy alig lehet elviselni – talán a sok előre csomagolt szendvics, étel vagy a jó ég tudja, mi minden rohad a csomagokban). Említhetjük még annak a több száz utasnak az esetét is, akiket egyszerűen magukra hagyott a (fapados) légitársaság a repülőtéren, mivel a napi késések miatt az utolsó járat már el sem indult értük... Ide tartozik a sok száz járattörlés, amit a szakmai szervezetek sztrájkja, vagy a munkaerőhiány miatt voltak kénytelenek meglépni a légitársaságok. Aki „szerencsés”, az el tud indulni vagy haza tud térni, ám a gépe sokszor órákat késik, nem ritkák a három, öt, vagy annál több órán át tartó késések sem.

Pedig sokan hihették: ha ilyen sokba kerül a nyaralás, akkor az flottul megy. Merthogy a sok gond ellenére az árak olyan szintre emelkedtek a turizmusban, hogy sokszor még magam is meglepődöm, pedig szinte naponta nézegetem a repülőjegy- és szállásárakat, szóval tisztában vagyok azzal, mi a normál ár, mi számít kedvezőnek, és mi a drága – de amit mostanában tapasztalok, arra még a drága szó sem illik, talán a pofátlan kifejezés a legtalálóbb. Íme néhány példa, hogy megértsék, mire gondolok: néztem egy jegyet őszre, 600 euróért, két héttel később ugyanez a jegy már 1500 euróba került – na, nesze neked „foglalj előre, akkor olcsó lesz a jegy” elmélet! Egy egyirányú jegy Lisszabonba, Bécsből, 1270 euró (!), nem ám business osztályon, ez csak sima economy light kategória, feladott csomag nélkül, hiszen ez a „legolcsóbb” tarifa... Egy szállodai szoba, ami alapesetben 100–120 euróba kerül, most 2610 euró egyetlen éjszakára – és ebben még reggeli sincs... Korábban 140–160 euróért vettem jegyet Németországba, most a legolcsóbb – ugyanazzal a légitársasággal – 1390 euró! Európán belül. Hogy mennyi?! Megáll az ész! Az utazási csomagok is drágultak, legalább 30–50 százalékkal – és aki „csak” ennyivel többért foglalt vagy foglal, az még szerencsésnek is mondhatja magát. De persze csak akkor, ha az oda- és a visszaút is problémamentes lesz, amibe –a jelenlegi káoszt látva – a pár órás késés még belefér.

Ha ezek után azt gondolnánk, hogy ilyen árakon senki sem akar utazni, nagyot tévedünk – a legtöbb járat, szálloda tele van. Hiszen az utasok elfogadták, hogy idén minden drága, így kifizetik a magasabb díjat is. Ezt érezték meg a légitársaságok és a szállodák, amelyek az őszi, elvileg olcsóbb szezonra is méregdrága tarifákat kínálnak – hogy lehalásszák azokat, akiket riaszt, hogy napról napra emelkedik az ár, így inkább foglalnak, még ha sokba is kerül.

Ez egy kivételes nyári szezon: a két éven át megvalósíthatatlan utazási vágy felülírja a racionalitást. Ám a most kifizetett extra összegek miatt az ősszel hiányozni fognak az utasok (elfogy, csökken a keret), így végül kénytelenek lesznek visszatérni a normál, megfizethető árakhoz. Hiszen ez a téboly nem tarthat sokáig, a nyári szezon vége után el kell jönnie a konszolidációnak, az árcsökkenésnek és vele együtt a normális működésnek, sztrájkok, járattörlések és távozó poggyászpakolók nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?