Fogyasztási kúra

koronavírus

Áfacsökkentés és plusztámogatás is remek fogyasztásélénkítő szer.

Az elmúlt hónapok alapjaiban rengették meg a világot és változtatták meg Szlovákiát is. A Focus közvélemény-kutató intézet rendszeresen felméri, mely társadalmi problémák aggasztják leginkább a lakosságot, és a májusi eredmények jól tükrözik a változásokat.

A megkérdezettek 46 százalékát a gazdaság helyzete foglalkoztatja, ezt követi a Covid-19-betegség és a -járvány hatásai, a hazai egészségügy állapota. Jelentősen megugrott a munkanélküliségtől való félelem, ez a megkérdezettek 36 százalékát aggasztja. Összehasonlításképpen: tavaly ezt a problémát csak 22 százalék tartotta fontosnak. A járvány jól érzékelhetően növelte gazdasági félelmeinket, még az olyan témák is hátrább szorultak, mint a korrupció vagy az igazságszolgáltatás megtisztítása.
Ez érthető is, hiszen az elmúlt hónapokban szinte csak negatív gazdasági hírek zúdultak a lakosságra, és sokakat már személyesen érintenek a járvány miatti gazdasági problémák. A rossz hírek a múlt héten sem kerültek el minket, kiderült, hogy a szlovák ipar teljesítménye áprilisban 26 százalékkal csökkent, az export pedig egyszerűen összeomlott.

A Szlovák Nemzeti Bank új előrejelzése sem ad okot optimizmusra, tovább romlottak a kilátások. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a szlovák gazdaság visszaesése ebben az évben meghaladja a 10 százalékot, és legjobb esetben is csak 2022-ben éri el újra a járvány előtti szintet. A nemzeti bank elemzői arra is figyelmeztettek, hogy a világgazdaságban még mindig nagy a bizonytalanság, és ez tovább ronthatja a helyzetet.

Szlovákia gazdasága jelenleg sem a külföldi, sem a belföldi keresletre nem számíthat. Európában áprilisban az autóvásárlás szinte teljesen leállt, és jó ideig eltart, míg visszatér a kereslet. A kínai piac újraéledése ugyan segít a szlovákiai autógyáraknak is, de a gazdaság húzóágazatára így is bonyolult hónapok várnak.

Még nagyobb gond azonban a hazai fogyasztás visszaesése, amely a szlovák GDP körülbelül felét teszi ki. A felmérésben kimutatott félelmek a gazdaságban is megjelennek, válsághelyzetekben a háztartások visszafogják a fogyasztásukat és igyekeznek növelni megtakarításaikat. Nálunk a háztartások megtakarításai a bevételeik 10 százaléka körül mozgott a válság előtt, de 2020-ban várhatóan elérik a 17 százalékot. Érthető magatartás, viszont a visszafogott fogyasztás lassítja a gazdaság újjáéledését. Emiatt a vállalati befektetések is gyengélkedni fognak, amelyek szintén fontos részét képezik a GDP termelésének, válság idején ezért nagyon fontos lenne a hazai fogyasztás élénkítése. Ezt a háztartások bevételeinek növelésével lehet elérni, ami történhet adócsökkentéssel vagy akár direkt pénzügyi transzferrel is. Például a német kormány mindkét eszközt bevetette, az év hátralevő részére csökkentette az áfát, és a családok minden gyerekre 300 eurós többlettámogatást kapnak. Nyilvánvalóan a szlovák kormány lehetőségei korlátozottabbak, de a hazai kereslet élénkítése érdekében szükség lenne hasonló megoldásokra. A kormány gazdasági elsősegélyprogramja megfelelő volt, de itt az idő, hogy terítékre kerüljön a gazdaságélénkítés. Vissza kell állítani a hazai fogyasztók bizalmát, mert a szlovák gazdaság pillanatnyilag csak erre a pillérre tud támaszkodni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?