Erőszak politikai motivációból

Kapitólium

Nyakunkon az autoriter hangulat. A PRRI elvégezte az amerikai értékkutatást, vagyis hogy a polgárok milyen értékeket tartanak fontosnak. Az elnökválasztás miatt rengeteg politikai kérdés került elő. Nem leszünk vidámabbak tőlük.

Amikor feltették azt a kérdést, hogy a politikai erőszakot elfogadhatónak és támogathatónak tartja-e „egyes” politikai irányok esetén, hamar sötét képet kaptunk. Tegye a szívét a kezére a kedves európai olvasó, és tippelje meg, hogy mi lenne a „normális” válasz egy ilyenre! Ki az, aki tényleg lelkesen támogatná a lincselést, verekedést, az USA-ban a lövöldözést azért, mert más színű az elnök pártja, mint amire szavazott?

A republikánus válaszadók 33%-a, a függetlenek 22%-a, míg a demokraták 13%-a mondta azt, hogy jöhet az erőszak, ha arról van szó. Ezek a 2023-as számok. A demokraták és a függetlenek közt körülbelül megduplázódott a száma az erőszakpártiaknak 2021 óta, a republikánusok már akkor is vezették a listát. Úgy is mondhatjuk, hogy lehet, erőszakra erőszak a válasz.

Ha egy pillanatra belegondolunk, hogy az amerikai palettán vett jobboldali szavazók egyharmada nyíltan és gond nélkül vállalná az erőszakot politikai motivációból, az egy aránytalanul nagy létszámú csoportot jelent. Úgy is mondhatnánk, hogy ijesztően nagy.

Ezt a csoportot izgatja fel Trump nap mint nap, és már 2021-ben is hajlandóak voltak megostromolni a törvényhozás épületét. Mire számíthatunk négy ellenzéki év után, ha Trump visszatér? Vagy ha netán elveszíti a választást, azt hogy fogják tűrni e szavazók?

Ami még kontrasztosabb, hogy a felmérésből kiderül, mi a legnagyobb gondja a szavazóknak. Ez gyakori kérdés az Eurobarométerekben is, tehát hogy mi foglalkoztatja, esetleg aggasztja leginkább a választót. Ebben a republikánus és a demokrata is ugyanazt mondta! Mégpedig azt, hogy a lakhatás és a megélhetési költségek. Nem az abortusz, nem az LMBTQ+, nem az orosz agresszió. Csak simán élni szeretnének. Mégis, ebből a vágyból két ennyire különböző megoldásra jut Amerika egyik s másik fele. Egy a cél, más az út.

Sőt, annyira különbözően látják a megfejtését a hétköznapi kérdéseiknek, hogy már nemcsak nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik a másik párthoz húzókat, hanem erőszakot is bevetnének velük szemben.

Még egyszer tegyük a kezünket a szívünkre: szívesen élnénk ilyen társadalomban? El tudjuk még kerülni Közép-Európában, hogy ide lyukadjunk ki, vagy már esetleg… ott is vagyunk?!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?