Eljött a konszolidáció ideje

robert fico kp

Az elmúlt hetekben a kormány feltűnően kerülte a költségvetési konszolidáció témáját. Mindenki tudja, hogy szükség van rá, de ez nem egy olyan téma, amellyel szavazatokat lehetett volna szerezni Peter Pellegrininek az elnökválasztáson. A gazdasági témákból ezért inkább a növekvő minimálbér vagy a tizenharmadik nyugdíj került előtérbe, az adóemelésről szóló hírek feleslegesen rontották volna a választópolgárok hangulatát.

A kormánykoalíció sikeresen bejuttatta Peter Pellegrinit az elnöki palotába, ezért a választópolgárokkal most már a kényelmetlen igazságokat is közölni lehet. Még meg sem száradt a tinta az elnökválasztás hivatalos eredményein, Robert Fico kormányfő máris költségvetési konszolidációról és adóemelésről beszélt a pénzügyminisztériumban tartott ellenőrző napon. A szlovák kormány nincs könnyű költségvetési helyzetben, az EU által elvárt költségvetési konszolidációhoz körülbelül 1,4 milliárd euróval kell jövőre csökkentenie a költségvetési hiányt. Mindezt úgy, hogy az alacsonyan függő költségvetési gyümölcsöt a kormány már tavaly leszüretelte, tizenharmadik nyugdíjakra és egyéb szociális kiadásokra váltotta. Ennek következtében most már csak a kevésbé populáris költségvetési megoldások állnak rendelkezésre.

Azt meg kell hagyni, hogy Robert Fico azért óvatosan adagolta a rossz híreket. Az új adók közül csak a dohánytermékek magasabb fogyasztási adóját és a cukrot tartalmazó alkoholmentes italok új adóját jelentette be. Ezeket az adókat egészségügyi szemszögből el lehet adni a lakosságnak, mert végső soron mindkét termékcsoport hozzájárul az egészségügyi kiadások növekedéséhez is. A dohánytermékek esetében a fogyasztási adó eléri az elektromos cigarettákat és egyéb modern dohánytermékeket is, melyek egyre népszerűbbek a fi atalabb fogyasztók körében. A pénzügyminisztérium számításai szerint ezek az adók 2025-ben 100 millió eurónyi többletbevételt jelentenek majd a költségvetésnek.

Nyilvánvaló, hogy 100 millió euró korántsem 1,4 milliárd, ezért a komolyabb költségvetési konszolidációhoz sokkal nagyobb erőfeszítésre lesz szükség. Robert Fico is érezhette, hogy a lakosságnak valami pozitív üzenetet is át kellene adni, ezért belengette, hogy el tudja képzelni az állami hivatalnokok számának akár 30 százalékos csökkentését is. Ez sokak fantáziáját megmozgatja, hiszen ki ne gondolná úgy, hogy az állami hivatalnokok munkamorálja hagy kívánnivalót maga után. A kormányfő szerint a minisztériumok és egyéb központi intézmények teljesítményén meg sem látszódna, ha az alkalmazottaik 30 százalékát elbocsátanák. Ez jól hangzik, de sajnos az állami hivatalnokok számának csökkentése egyáltalán nem könnyű feladat. Erről sokat tudna beszélni Robert Kaliňák volt belügyminiszter, akinek a közigazgatási reformjai nem igazán vezettek a hivatalnokok számának csökkenéséhez. Nem beszélve arról, hogy ha a kormányfő szerint túl sok az állami hivatalnok, akkor mi szükség volt egy új minisztérium létrehozására.

A szomorú igazság az, hogy a költségvetési konszolidációhoz olyan intézkedésekre is szükség lesz, amelyek nem lesznek népszerűek a szlovák lakosság körében. Szinte biztosra vehető, hogy jövőre vége szakad a lakossági energiaárak állami ártámogatásának, és valószínű a magasabb jövedelműek személyi jövedelemadójának a növelése is. A hozzáadottérték-adó növelését ugyan Fico jelenleg elutasítja, de ha jövőre nem is, a következő évben szükség lehet rá. A pénzügypiaci befektetők meggyőzéséhez ugyanis nemcsak egy év konszolidációra lesz szükség, 2027 végéig minden évben a GDP 1 százalékával kell majd csökkenteni a költségvetési hiányt. Ez pedig az költségvetési bevételek növelése nélkül biztosan nem fog sikerülni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?