El lehet menni...

S valószínűleg igazuk van azoknak, akik szerint a szlovák többség még nincs felkészülve arra, hogy egy államigazgatási pályázatban feltételként szerepeljen a magyar nyelv ismerete, még akkor sem, ha az intézmény tudvalévőleg kisebbségi feladatokat lát el. Rimaszombatban hónapok óta megy a hajcihő a megszüntetett városi lapok folytatásáról, s a jelenlegi állás szerint ebben a választási ciklusban már nem sok esély mutatkozik arra, hogy azok bármilyen formában újra megjelenjenek. Hosszas időfecsérlő viták után a hivatal pályázatot írt ki a két közlöny közös főszerkesztői posztjára, amelyben feltételként támasztotta a magyar nyelv ismeretét. Mivel a pályázatban (amely mindössze négy szám elkészítésére vonatkozott!) sok minden tisztázatlan volt, nem meglepő, hogy mindössze egy bátor jelentkező akadt, aki természetesen nem beszéli a magyar nyelvet, sőt újságírói (ne adj isten, szerkesztői) gyakorlata sincs. De ez a két hiányosság nem nagyon zavarta a képviselőket, amikor megszavazták az illető kinevezését, ám a határozat formai hiányosságok miatt az ügyészség asztalára került, s az megállapította: a határozat többszörösen jogsértő. A képviselőket viszont legkevésbé sem zavarta, hogy a jelölt nem tud magyarul, több szlovák képviselő érvelése szerint akad a hivatalban elég ember, aki majd lefordítja a cikkeket és közleményeket. Mert nekünk, magyaroknak, ennyi is bőven elég. Az egyes internetes oldalakon a határozatot ismertető cikkeket dühödt megjegyzések egész sora kísérte, a kommentelők többsége felháborodásának adott hangot, hogy Szlovákiában miért lenne kötelező akár még egy magyar nyelvű sajtótermék vezetőjének is ismernie a magyar nyelvet. Aki nem akar megtanulni szlovákul, az nyugodtan átmehet Salgótarjánba, s annyit olvas magyarul, amennyit csak akar – foglalta össze bravúrosan az egyik kommentelő a rimaszombati hangoskodó szlovák többség véleményét. Érdekes módon, a jelentkezőnél felmerülő szakmaiság teljes hiánya senkit sem zavart.