„Drága” Balaton!

Balaton k

Határ menti gyerekként elmondhatom, hogy közel áll hozzám a balatoni riviéra, számtalanszor kirándultunk szüleimmel a magyar tenger valamelyik partján, akárcsak egy napot is. A tinédzserévek és a fiatal felnőtt lét kezdete egyfajta törést hozott a balatoni utak hagyományában, azonban idén már lógattam a lábam a stégről. Egy kicsit ijesztő volt azt olvasni, hogy a Balaton melletti üdülés drágább, mint Horvátország, illetve az árak az egeken túlra repültek.

Egy lángos három euró fölött, és akkor még a „balatoni” hekkről nem is beszéltünk. Az egyik magyar rádióban szintén arra panaszkodtak, hogy nem lehet létezni a part mentén, és bizony erősen meg kell húzni a gatyaszíjat, ha vágyunk a Balcsira… Részben így van, de…

A kikapcsolódások és a kiruccanások a legtöbb esetben pénzbe kerülnek, és jelen esetben egy balatoni strandolás épp annyiba kerül, mint egy városi pancsolás, de lehet olcsóbb is. Személyes tapasztalatom egy északi fizetős fürdőhellyel van, ahol négy euró volt a belépő. A lángos tényleg három euró fölött volt, azonban egy héttel korábban a Tesco parkolójában is ennyiért kaptam a sajtos-tejfölöst… Az ebédem, amely egy levesből és egy főételből állt, nyolc eurót vett ki a pénztárcámból. Idehaza a legolcsóbb menü 5,50-nél kezdődik. Igazából nem a Balaton drága (bármennyire mondják és írják), hanem az élet lett drága.

A rohamos áremelkedés kezdetén feltűnő volt a különbség, mert még friss volt az élmény, azonban mára már „teljesen normális” az egyeurós tej és a két eurónál drágább kenyér. Mivel létszükségletünk az étkezés, és vannak elengedhetetlen dolgok, amelyek szükségesek a mindennapokhoz, már hozzászoktunk a dráguláshoz. Természetesen fáj, megérezzük, kiürül a pénztárca a hónap vége előtt másfél héttel, azonban ez általános lett. A balatoni drágulás azért feltűnő, mert évente vagy épp többévente 1-2 alkalommal megyünk csak oda és megbotránkoztató, hogy mennyi pénzt hagyunk ott. Csakhogy ez így van bármilyen kirándulással…

Próbáljunk meg eltölteni egy kellemes családi napot a győri állatkertben! Két belépő felnőtteknek 26 euró. Évről évre drágulnak a szezonális programlehetőségek, de a körülöttünk lévő mindenséggel együtt. Ha nem elektronikus formában fizetjük a számlákat, akkor a postán 3 számláért majdnem négy euró kezelési költséget számolnak fel. Korábban, pár évvel ezelőtt volt 3-4 olyan nyár, amikor nagyon lehetett „űzni az ipart”, mert a kínálat ára egyensúlyban volt azzal, amit az emberek megengedhettek maguknak. 470 eurós fizetésből a hónap királyai voltunk, néhol most a duplájából is nagyon nehéz. Egyébként amúgy most is, mint minden válságos évben, a partok tele vannak, a fesztiválok zsúfoltak, és az emberek megengedik maguknak az áremelkedés ellenére is a szórakozást, hiszen egyszer van nyár egy évben. Kicsit azt érzem, hogy túl van dimenzionálva ez a „Balaton drágább, menj inkább Horvátországba” dolog. Ha az anyagiakat nézzük, mind ugyanolyan fájó tud lenni, inkább azt kell megnézni, hogy körülöttünk milyen világ lett, és ebből kell kiindulni. Ha megengedhetem magamnak a hosszabb pihenést, akkor elmegyek úgyis, ha meg nem, akkor úgysem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?