Csalóka online szerelem

h

A boldogság, a romantika ígérete elfeledtet minden józanságot.

 

Magányos, magazinba illően tökéletes lányok, távoli sivatagban „békefenntartó”, kigyúrt – általában amerikai – katonák keresik a szlovák/magyar fiúk, lányok szerelmét. Romantikát, boldog életet, mesébe illő kapcsolatot ígérnek, a valóságban azonban csak a pénzükre utaznak. A befűzött, szerelmi mámorban lévő áldozatok közül pedig sokan fizetnek is, nem is keveset – akár több ezer euróba is fájhat az ébredés. Szinte hemzseg az internet az ilyen történetektől, a pénzüktől megfosztottak már csak annyit tehetnek, hogy figyelmeztetik az olvasókat, ne dőljenek be. A csalók ugyanazok, csak a módszer frissül...Egyre többen esnek szerelembe az online világban. A számos randiapp a korábbinál lényegesen könnyebbé tette az ismerkedést, az érzelmeket keresők kedvükre válogathatnak a „felhozatalból”. Nem kell már várni a postást, hogy írt-e a jelölt, a korábbi SMS-áradat is elmarad, szinte percek alatt lehet ismerkedni, az egy éjszakás/délutáni kalandot keresők is pillanatokon belül megtalálják a számításaikat.

Ez pedig tökéletes terep a csalóknak is, hiszen a szerelemre vágyókat a lehető legkönnyebb befűzni. A boldogság, a pénz, a romantika ígérete elfeledtet minden józanságot, pár napon belül már „szerelmemnek”, egyetlenemnek szólítva egymást megjelenik a rózsaszín köd, onnan pedig egyenes út vezet a csapdába. Ahogy korábban a nigériai leveleknél, úgy most is az érzelmekre, az anyagiakra utaznak a csalók, akkor mesés örökségről papoltak, amiből pénzt ígértek némi segítségért cserébe, most a valódi szerelem, a gondtalan élet iránti vágyat használják. Ahogy a nigériai leveleknek bedőlők sem láttak soha semmit az ígért pénzből, úgy a mostani trend szerint befűzöttek sem kapnak szerelmet, tökéletes partnert, a történet vége minden esetben egy fájdalmas ébredés, egy keserű tapasztalat, sokaknál pedig egy tetemes anyagi veszteség...

A csalók mindenre fel vannak készülve, mások közösségi oldaláról letöltött képek teljes arzenálját küldik „magukról”, egy, akár két hónapon át is tart a befűzés időszaka, addig jönnek a szívecskés, utólag már jól látható sablonüzenetek (egyszerre akár több száz áldozatjelöltön is „dolgoznak”), majd elérkezik az első kérés: a segítség kérése – ez lehet anyagi támogatás (ott nem fér hozzá a pénzéhez, biztonsági okokból letiltották a számláját, és egyéb mesék kíséretében), ajándékkártya vásárlása. A szerelmi ködben pedig csak nagyon keveseknél szólal meg a riasztó, hiszen ki ne segítene a „szerelmének” a bajban, a boldogság reményében. Persze, a csalók linket is küldenek, amely „segít” gyorsan az utalásban, a vásárlásban, s ha ott valaki megadja a kártyaszámát, ne lepődjön meg, ha rövid időn belül nemcsak a kért támogatás összege, de a számlán/kártyán lévő pénz is eltűnik. De nemcsak az, a szerelme is... Örökre elhallgat.

A csend pedig elhozza a keserű ébredés pillanatát...Az internet világa nemcsak arra jó, hogy szerelmet, kalandot keressünk, de arra is, hogy mindig is mindent ellenőrizzünk. Elég csak a keresőbe betenni a kapott képeket, és pillanatokon belül kiderül, hogy azok teljesen másokhoz tartoznak, a találatok mellett pedig sokszor a „scam”, vagyis a csaló kifejezés is látható. De van egy másik módszer is, még mielőtt leszáll a rózsaszín köd. Tegyük fel magunknak a kérdést: ugyan miért pont engem választana teljesen ismeretlenül egy távoli lány, katona? Mennyi esély van erre? Józanul még tudjuk a választ, hogy semennyi. Akkor is erre az eredményre jutunk, ha a boldogság, a szerelem reménye el-vakít, és beleesünk a csalók csapdájába. Csak ez esetben nagyon sokba kerül az ébredés...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?