Az elesettek megmentője

Ursula von der Leyen

Az Európai Bizottságnak a tyúkokon esett meg a szíve.

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot gyakran éri az a vád, hogy teljesen elszakadt a valóságtól, nem a valós problémák mielőbbi megoldásával foglalkozik, csupán a befolyásos lobbicsoportok utasításait hajtja végre, megfeledkezve a legelesettebbekről. Nos, ez egyáltalán nem igaz, Ursulának és kollégáinak igenis vajból van a szíve.

A Statisztikai Hivatal múlt heti jelentése szerint Szlovákiában több mint húsz éve, az ezredforduló óta nem látott ütemben nőnek az árak, a legnagyobb drágulást pedig az élelmiszereknél mérték. Látványosan megugrott az étolaj, a kenyér, a tej, a sajt, a tojás, a húsfélék és a zöldség ára is, és ez persze csak a jéghegy csúcsa. Akik pedig abban reménykednének, hogy ennél már nem lehet rosszabb, azoknak bátran ajánljuk a szlovák gazdasági elemzők előrejelzéseit, amelyek szerint az elkövetkező hónapokban még nagyobb sebességbe kapcsol a drágulás üteme. Azt már nem is kell hangsúlyoznunk, hogy az árvágta ezúttal is a legsérülékenyebbeket, a nyugdíjasokat és az alacsony jövedelmű családokat, a munkanélkülieket és az egyszülős háztartásokat sújtja a legnagyobb mértékben. És mivel a szlovák kormány nem viszi túlzásba a lakosságnak nyújtott segítséget, mindenki úgy segít magán, ahogy tud. Míg például a falun élők korábban tömegesen hagytak fel a háztáji állattartással, az elmúlt időszakban – elsősorban az elszállt tojásárak miatt – egyre többen állítják vissza a baromfiudvarukat, tyúkokkal, kacsákkal, ludakkal, pulykákkal népesítve be azokat, abban reménykedve, hogy ezzel is pénzt takaríthatnak meg, aminek köszönhetően könnyebben átvészelhetik az előttünk álló nehezebb időket.

Ezt azonban már Ursula von der Leyen és bátor csapata sem nézhette tétlenül, újfent bebizonyítva, hogy nincs kőből a szíve, vagyis a „legelesettebbek” a bajban mindig számíthatnak az Európai Bizottságra. A nagy kérdés már csak az, kit is tekintenek Brüsszelben megmentésre érdemesnek, magyarul, kihez húz Ursula szíve. Mindenkit megnyugtathatunk, nem hozzánk. Az Európai Bizottságnak a tyúkokon esett meg a szíve, az ő sanyarú helyzetükön próbál meg segíteni. A cseh Nova televízió információi szerint már dolgoznak azon az uniós rendeleten, amely szerint minden baromfitenyésztőnek – darabszámtól függetlenül – kötelezően regisztráltatnia kellene az állományát, ami a háztáji tenyésztésre is vonatkozna. A cél az „állatok egészségének a védelme”. A tervezett jogszabály persze Európa-szerte hatalmas elégedetlenséget váltott ki. Szlovéniában máris aláírásgyűjtést szerveztek ellene. „Egy olyan európai rendelet, amely előírja a háztáji csirkék regisztrációját, még abban az esetben is, ha csupán egy csirke van a háztáji udvarban, elfogadhatatlan” – mondta a petíciót kezdeményező Irena Rotarová. Vojtěch Bílý, a cseh földművelésügyi tárca szóvivője szerint minden egyes tenyészet nyilvántartásba vétele és a nyilvántartás naprakészen tartása jelentős terhet róna a tenyésztőkre és a hatóságokra is. A bonyolult regisztrációs eljárással a brüsszeli bizottság így inkább csak a lakosság kedvét szeretné elvenni a baromfitenyésztéstől, megfosztva a vidéken élőket attól a lehetőségtől, hogy legalább részben enyhítsenek a magas infláció miatt rájuk nehezedő nyomáson. A valódi cél így csupán az, hogy még több pénzt vegyenek ki a pénztárcánkból. Ez az, amihez valóban értenek, és amiben biztos nem okoznak csalódást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?