A leggazdagabb emberek listája

Az Oxfam nemzetközi szervezet jelentése azt jósolja, hogy tíz éven belül, a történelemben először, egy embernek ezer milliárd dolláros vagyona lesz. Ez több, mint a világ huszadik legmagasabb GDP-je, több, mint amit Svájc, Svédország vagy Ausztria termel egy év alatt. A jelentést minden évben közvetlenül a davosi fórum előtt teszik közzé, ahol a világ legbefolyásosabb üzletemberei és politikusai találkoznak, és az amerikai Forbes rangsorának közzététele után, amely a világ leggazdagabb embereit rangsorolja. Minden alkalommal ugyanaz a cirkusz zajlik a médiában: a világról alkotott két felfogás párharca. Az egyik a leggazdagabbak nagyobb mértékű megadóztatásáért küzd, a másik a magánügyekbe való minél kisebb állami beavatkozást szorgalmazza.

Az idei davosi összejövetel érdekessége Marlene Engelhorn, a BASF vegyipari konszern osztrák örökösnőjének váratlan nyilatkozata volt, aki több interjúban is kifejtette, hogy szeretné, ha a jövedelméből és a vagyonából több adót fizetne. Ő ugyanis az áfán kívül semmit sem fizet. „Ha veszek valamit, akkor adót fizetek. Ezen kívül semmit. Nem dolgozom fizetésért, így nem fizetek semmit” – mondta a France Info rádiónak.

És Engelhorn nemcsak beszél, hanem cselekszik is. 25 millió eurót oszt szét. Ez még a tőkéjéhez képest sem kis összeg. Nem ő az egyetlen, aki a vagyonából adományoz. Warren Buffett pénzügyi mágnás tavaly 870 millió dollárt osztott szét. Sőt, 2006-ban azt ígérte, hogy lemond 120 milliárd dolláros vagyonának 99 százalékáról.

Ezek itt önkéntes gesztusok. Az igazi gordiuszi csomó máshol van. Engelhorn rátapintott a lényegre. Magasabb adózás: igen vagy nem? Ez a dilemma felvet egy másik kérdést is: szimbolikus vagy gazdasági problémáról van szó?

Ha szimbolikus, azaz, hogy etikus-e, ha valaki egy hónap alatt annyit keres, mint valaki az egész élete során, akkor a megoldás egyszerűbb. Elég, ha mi, akik nem rendelkezünk ilyen vagyonnal, felülnézetből tekintünk a dolgokra, és megelégszünk azzal, amink van. Ha ez elég a megélhetésünkhöz és futja bizonyos élvezetekre is, akkor miért rágódnánk azon, hogy valakinek nagyobb a vagyona, mint a szlovák GDP? Akkor nem fogunk többé azon gondolkodni, hogy nem elégséges ez a vagyon, és a szimbolikus probléma megszűnik.

Ha azonban gazdasági problémáról van szó, akkor már bonyolultabb a helyzet. Amikor a pár szupergazdag magánvagyona versenyez a közforrásokkal, mit tehetnek a kormányok? Egyáltalán reális, hogy a leggazdagabbak befolyása ellenére magasabb adókat szorgalmazzanak? Kívánatos ez? Nem költöznek majd olyan országba, ahol alacsonyabbak az adók? Valószínűleg tudjuk a választ, de ez nem jelenti azt, hogy erről nem kell vitát nyitni.

A szerző a Plus 7 dní munkatársa