A közérdekű tábla

Kikerült Ekel magyar neve a község vasúti megállójára, a peredi, népszavazással megerősített helynévtábla ismét ott állt a község bevezető útján, valamint a dunaszerdahelyi, óriási kétnyelvű feliratokkal ellátott közúti tábla is feltűnt a város melletti mezőn. Mire jó ez a fokozott aktivitás és miért fontos a kétnyelvűség? A szlovákiai magyar nyelvhasználattal kapcsolatos problémákat első körben még saját magunknak is el kell magyaráznunk, mert a társadalmunknak ezen a ponton valamiért nem elegendő magyarázat, hogy ez jár nekünk, és egy civilizált országban a kisebbségek nyelvének megjelenését a többségi társadalom nem fogja fel támadásként. Visszatérő ellenérv, hogy a nyelvi jogok követelésénél vannak sokkal égetőbb és súlyosabb problémák: az embereknek munka kellene és érvényesülési lehetőség. Ez az olvasat egyenesen feltételezi, hogy a nyelvi aktivistákat nem is érdekli a jólét, illetve a magyar táblák jelenléte egyenesen megakadályozza a gazdasági fejlődést, hiszen a gondoskodó állam majd saját maga eldönti, hogy mit is szeretne megoldani a déli régiókban: a kétnyelvűséget vagy a gazdasági helyzetet. Azon túl, hogy ez a hozzáállás kimondottan furcsa, érdemes leszögezni, hogy van összefüggés a táblák száma és az életszínvonalunk között. Csak épp fordított. Minél több a kétnyelvű tábla, annál jobb nekünk, akik itt élünk, mert a táblák az állam törődését jelzik. Egy jól működő államban többnyelvű feliratok is vannak, mert ez természetes, és az emberek is jól élnek. Szlovákia viszont pont nem arról híres, hogy túlzottan megbecsülné a saját állampolgárait, a regionális-nemzetiségi konfliktusait pedig azzal intézi el, hogy lerohasztja a saját perifériáit, autópályát és táblákat sem ad – ha pedig valaki magától oldana meg bármit is, azt kimondottan akadályozza. A táblaügy a nemzetiség és az identitás felvállalásán túl a polgári aktivizmus szimbólumává is vált. Míg az útjainkat nem tudjuk magunknak leaszfaltozni, addig a táblák kihelyezése viszonylag zökkenőmentes dolog. Még akkor is, ha ezek után végig kell nézni, ahogy szép lassan eltünteti azokat a hatósági önkény és a hivatalok rosszindulata. Ha nyelvi jogainkról ennyire könnyen lemondunk, elkerüljük a balhét, akkor igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy az állam sok más téren is semmibe vesz minket. Ezért fontos a kiállás, ami ritka és furcsa jelenség Szlovákiában. A szerző a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistája