Nagyon estek a repülőjegyárak a koronavírus miatt

*

Most kifejezetten izgalmas volt rápillantani a légitársaságok ajánlataira, hogy a koronavírus miatti pánikban milyen célállomásokra, mennyiért kínálnak jegyeket.

A vizsgált időszakban – húsvét környéke – általában az szokott lenni a trend, hogy sokkal többe kerülnek a jegyek, hiszen ez kiemelt időszak. Ahogy a táblázatból is látható, most ez a „szabály” nem érvényesül, szinte az összes vizsgált célállomásra találtunk nagyon olcsó jegyet. Európán belül a téli árak jellemzőek (száz euró alatti áron 12 célállomás, ebből a 20–50 euró közötti sávban 7 nagyváros található). A távolabbi célállomásoknál figyelhető meg a nagyobb áresés, a főszezon ellenére szinte mindenhova találni nagyon akciós, szezonon kívüli jegyárakat, köztük olyan helyekre is, amelyeket egyelőre nem érintenek a koronavírus miatti korlátozások. Érdemes rápillantani például New York, Miami, Phuket, Bali, Dubaj, Mexikó, Hawaii-szigetek áraira, és látni fogjuk, mekkorát estek az árak.

Persze, ez inkább most csak egy trend, a koronavírus – remélhetően mielőbbi – lecsengését követően valószínűleg a légitársaságok folyamatosan fognak akciós jegyeket kínálni, hogy újra utazásra csábítsanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?