Indul a LOT Kassa–Varsó járata

<p>A LOT már közel 90 éve van a piacon, naponta több mint 200 állandó járatot működtet a világ közel 60 pontján.</p>

A húsvét után induló Kassa–Varsó járat új kapukat nyit Párizs, Hamburg, Barcelona vagy Brüsszel felé is. „A LOT légitársaság Kassára érkezésével új lehetőségek nyílnak a légi forgalomban” – közölte lapunkkal Juraj Tóth, a kassai repülőtér szóvivője. A LOT a kassai összeköttetéssel egyébként az úgynevezett HUB rendszerét szeretné bővíteni. Ezen a rendszeren keresztül a világ más repülőtereire szállítják tovább az utasokat. A légitársaság egyik nevezetessége az állítólagosan rövid átszállási idő, például egy Kassa és Düsseldorf közötti út 3 óra 55 perc alatt megtehető, ebből a varsói transzfer mindössze 50 perc. „A rövid átszállási időnek köszönhetően egy összetett üzleti út egyetlen nap alatt megoldható, anélkül, hogy az utasnak a repülőtéren, vagy éppen hotelban kellene töltenie az éjszakát” – közölte lapunkkal Andrian Kubicki, a LOT légitársaság kommunikációs igazgatója.

Az állandó varsói járat reggel 5 óra 35 perckor indul a kassai repülőtérről, visszafelé minden nap 22.35- kor indul. Az utasokat Bombardier gépekkel szállítják, három különböző osztályon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?