Hamarosan vége az utazási korlátozásoknak

Madeira

 Mind több ország jelenti be, hogy hamarosan vége az utazási kor­látozásoknak, a mostani hírek szerint márciusban már alig lesz olyan célállomás, aho­va ne utazhatnánk be turistaként – az oltottak szinte mindenhol visszakapják az utazási szabadságot. Összefoglaljuk a legfrissebb nyitási híreket.

Németország

Március 4-től elég egy negatív teszt, hogy bejuthassanak a vendé­gek a szállodákba és a vendéglők­be Németországban. A szövetségi kormány fokozatosan vonja vissza a korlátozásokat. Első lépésként országszerte eltörölnék azt a sza­bályt, hogy az oltatlanok az alapel­látást biztosító üzleteken kívül nem léphetnek be boltokba. Kizárólag az általános maszkviselési kötele­zettséget hagynák meg a kiskeres­kedelemben. Második lépésként, március 4-től az oltatlanok – friss negatív gyorstesztlelettel – ismét járhatnának vendéglőbe, és igénybe vehetnének számos szolgáltatást, például megszállhatnának hotel­ben. A közösségi maszkviselés, tár­sas távolságtartás viszont a tavasz kezdetével is érvényben maradna.

Olaszország

Olaszországban feloldották sza­badtéren a kötelező maszkviselést, miközben zárt térben továbbra is viselni kell egészen március 31-ig. Az egészségügyi tárca rendelkezé­se szerint továbbra is kötelezőnek számít, hogy az utcákon mindenki magával hordja a maszkot a táskájá­ban vagy a zsebében, és szabadtéren is felvegye, ha sok ember gyűlik össze. Kötelező marad a maszk a sta­dionokban is. A hétvégén újranyi­tottak a diszkók és az eddig lezárt más szórakozóhelyek.

Baleár-szigetek

Egész Spanyolországban eltörölték a szabadtéri maszkviselést, Mallor­ca és a szomszédos szigetek pedig február 12-től nem kérik a Covid-igazolványt az étterembe, moziba, színházba történő belépéshez. Mal­lorcán és a szomszédos szigeteken eltörölték az ún. 3G-szabályt. Az éttermekben, bárokban, mozikban, színházakban, fitneszstúdiókban, sőt még a kórházakban és az idősek otthonában sem kérik a Covid-igazolványt szombattól, egyedül az egészségügyi dolgozóknak kell rendelkezniük az igazolással a mun­kájukhoz.

Madeira

A legfrissebb hírek szerint Madei­ra már megint enyhítette a beuta­zási feltételeit, rövid idő alatt már másodszor. A portugál autonóm régió most azt jelentete be, hogy immár negatív teszt, valamint az oltottság vagy gyógyultság igazo­lása nélkül is be lehet utazni Ma­deirára. Ez nagyon jó hír, viszont nem 100%-ban könnyíti meg a turisták helyzetét, mivel a helyi létesítmények nagy része továbbra is kéri a tesztet vagy az igazolást a belépéskor, illetve az utazóknak a légitársaság előírásait is figyelem­be kell venniük, mivel azok eltér­hetnek a fenti szabálytól.

Tunézia

Február 15-től, azaz keddtől kezdő­dően nem kell előzetes teszt a hoz­zájuk érkező turistáknak, de szúró­próbaszerű ellenőrzés azért lesz a reptéren. Feloldják az éjszakai kijá­rási tilalmat is. A 18 év feletti, be­oltott személyeknek már nem kell tesztet bemutatni a beutazásnál. Ezen személyeknek elegendő a la­kóhely szerinti ország egészségügyi hatóságai által kiállított Covid-19 oltási igazolással rendelkezni. A be nem oltott, 6 év feletti utasok egy 48 óránál nem régebbi PCR tesztet vagy 24 órás antigéntesztet kötele­sek bemutatni a beutazásnál.

Vietnám

Vietnám bejelentette, hogy február 15-étől minden, a koronavírus-járvány kapcsán hozott korlátozást eltöröl a nemzetközi személyszál­lító repülőgépekkel szemben, és a járatok számát sem korlátozza. A szocialista ország már tájékoztatta partnereit a lépésről, eddig csak Kína nem egyezett bele, hogy új­raindítsa a kereskedelmi járatokat Vietnámmal. A hivatalos adatok szerint az ország lakosságának 98 százaléka kapott már legalább két­dózisnyi vakcinát.

Fülöp-szigetek

2022. február 10-én a Fülöp-szi­getek végleg feloldották az utazási tilalmat, és megnyitotta a határait 157 ország, köztük Szlovákia és minden európai ország beoltott turistái előtt. A Fülöp-szigetekre 2020 márciustól nem léphettek be a turisták. A beutazás feltétele az oltottság igazolása és egy negatív koronavírusteszt.

Szabó Laci, MTI, Turizmus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?