Áremeléssel indul a hajózási szezon a Balatonon

<p>Az április 15-én induló balatoni hajózási szezonban 33 hajózási útvonalon 100 forinttal (0,30 euró), 15 útvonalon forinttal 200 (0,60 euró) nőnek a jegyárak, a kompon a járművek tarifája nem változott, de az utasok átkeléséért 100 forinttal (0,30 euró) többet kell fizetni, mint korábban.</p>

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy az árakat "a szolgáltatások szükséges és elvárt fejlesztése" érdekében emelik.

Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a Bahart csak a kompon évente 110 millió forintnyi kedvezményt nyújt különböző formában (Bahart-kártya, ingyenes utazás kisgyermekeknek és nyugdíjasoknak, családi és csoportos kedvezmények).

Megjegyezte, hogy két-három éve nem emeltek árat az önkormányzati tulajdonban lévő társaság hajóin és kompjáratán.

Tavaly intenzív fejlesztési stratégiába kezdett a cég a mintegy két évtizedes lemaradásainak behozására, versenyképességének megőrzésére. Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre és terveznek az idén is, függetlenül a kormány Bahartot is érintő balatoni programjától - fejtette ki. A cég beruházási kerete tavaly 700 millió forint volt, az idén 800 millió, duplája a korábbi években e célokra fordított összegeknek.

A Bahart a hajózási szempontból kiugróan jónak számító 2016. évben 2,6 milliárd forint nettó árbevétel mellett 140 millió forintos eredményt produkált. Az idei terv ennek a megismétlése, az áremelésből keletkező pluszbevételek nem az eredményt, vagy az osztalékot, hanem a fejlesztési forrásokat fogják növelni - mondta a vezérigazgató.

A már végrehajtott fejlesztések közül kiemelte, hogy a cég "végletesen" elavult vízibuszaiból kettőt eladtak, két hajót 150, illetve  200 millió forintért teljesen felújítottak. Várhatóan az idei főszezonra elkészül a mintegy 150 millió forintos költségből megújuló Kossuth-komp is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?