47 ezer percet késtek idén az európai légi járatok

<p>Az idén kétszer annyit késtek az európai légi járatok, mint tavaly - adta hírül a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). Az első félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak az európai légiközlekedésben, mint az előző év azonos időszakában, ezért a szervezet azonnali intézkedéseket kér a kormányoktól és a légiforgalmi irányító szolgálatoktól.</p><div>&nbsp;</div>

Az idén kétszer annyit késtek az európai légi járatok, mint tavaly - adta hírül a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). Az első félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak az európai légiközlekedésben, mint az előző év azonos időszakában, ezért a szervezet azonnali intézkedéseket kér a kormányoktól és a légiforgalmi irányító szolgálatoktól.

Az európai áramlásszervező Eurocontroltól kapott adatok alapján az IATA azt írta, az első félévben 47 ezer percet késtek a járatok, ami 133 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában mért szint. A késéseket többnyire a légtér túlzsúfoltsága, illetve a kevés légiforgalmi irányító miatti kapacitáshiány okozza, miközben az irányítók sztrájkjai és az időjárási körülmények is növelték a késéseket.

Az IATA ezért arra szólította fel a kormányokat és a légiforgalmi irányító szolgálatokat, hogy fektessenek több pénzt a képzésbe és változtassanak a munkaszervezésen, hogy mindig megfelelő számú irányító dolgozzon.

Emellett kérték, hogy a szolgálatok minél hamarabb vezessék be az Egységes európai égbolt (SES) koncepciót, amely jelentősen javítja Európa légterének kihasználtságát. A koncepció lényege, hogy megszüntetné a nemzetállamok saját légiforgalmi irányító szolgálatait és helyettük irányító központokat hoznának létre, ahonnan több ország légterét egyszerre felügyelnék.

A késések azonban az IATA korábbi közlése szerint nemcsak a légtér, hanem a repülőterek kapacitáshiánya miatt is kialakulhatnak. A szervezet júniusi, Sydney-ben tartott éves közgyűlésén Rafael Schvartzman, európai légiközlekedésért felelős alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában van a világ kapacitáshiányos repülőtereinek fele, mert a légitársaságok az igényekre reagálva folyamatosan fejlesztették járathálózatukat, új útvonalakat nyitottak, de sem a repülőterek, sem a légiforgalmi irányító szolgálatok nem követték a forgalom fejlődését beruházásokkal.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?