Teljesen megvadultak, verekedtek, raboltak társaikkal az utcalányok (VIDEÓ)

verekedés
Siófok |

A lányok a testüket árulni érkeztek a Balatonhoz, de nem ezért vannak lakat alatt, hanem mert raboltak, verekedtek, kötözködtek magukból kivetkőzve a siófoki utcán. A köztéri kamera felvette, most várják a büntetést, az ügyészség egyikükre 9 évet kér. 

Az egyik nő prostitúciós tevékenység céljából érkezett tavaly augusztusban Siófokra, pár nap múlva követte élettársa, annak húga és párja is. Szállásuk nem volt, Siófok közterületein vertek tanyát. Azzal kezdődött, hogy a két nő egymásnak ugrott egy szóváltás után, mindegyik tépte a másikat, ahol érte, rendőrök jártak arra és közbeléptek. 

Pár óra múlva a fiatalabb nő és élettársa két részeg járókelővel akasztott tengelyt valamiért a Fő téren, majd lökdösték és ütötték őket, a férfi még a rollerjüket és kerékpárjukat is feléjük hajította. Amikor az egyik sértett ittassága miatt a földre esett, mindketten fejbe rúgták. Kis idő elteltével csatlakoztak hozzájuk társaik is, a férfiak többször nagy erővel ököllel sorozták meg a védekezni képteleneket, végül pedig az idősebb nő elvette egyikük pénztárcáját. 

Még mindig nem ért véget az ámokfutás, hajnalban a két nő rátámadt egy magányosan sétáló, hetvenes korú férfira, miközben társuk figyelte a terepet. Addig rángatták a válltáskáját, amíg annak csatja elszakadt, hiába szorította a gazdája erősen, térdre lökték az idős embert és elorozták a táskát. Egyéb értékek mellett több mint 100.000 forint készpénzt szereztek meg, mert a sértettnél volt nyári munkájából származó keresete. 

A vádlottak letartóztatásban vannak. Az ügyészség – a vádlottak beismerése esetén – kilenc év hat hónap és négy év hat hónap közötti szabadságvesztés kiszabását indítványozta különböző bűncselekmények, így rablás, kifosztás, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

Az egyik garázdaságot a köztéri kamera felvette. 

 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?