SOROZATDARÁLÓ: SPA feltöltődés kicsit másképp

SOROZATDARÁLÓ: SPA feltöltődés kicsit másképp

Kilenc vadidegen egy luxus SPA központban találkozik, hogy egy hetet egymással és a különleges programokkal töltve feltöltődjenek és jobb emberré váljanak. A Kilenc idegen című sorozatban azonban semmi sem úgy történik, ahogyan azt várnád.

Amíg a Covid miatt a világ lakosságának nagy része nem tudott vakációzni, a film- és sorozatipar hirtelen rákapott a világtól elzárt, egzotikus helyeken játszódó sorozatok készítésére. Rövid időn belül mutatják be a streaming szolgáltatók a Fehér Lótusz című sorozatot, melynek stábja Hawaiion, egy luxushotelben forgatott, jön az egy világtól elzárt közösségben játszódó Mise éjfélkor a Netflixen, és a Prime Video már be is mutatta a Kilenc idegen című sorozatát, amelyet teljes egészében egy festői ausztrál vidéken vettek fel. Könnyű lenne azt mondani, hogy mindez azért történt, hogy a sztárok így munkának álcázva nyaraltathassák magukat, de nem egészen így történt. A Covid miatt egyszerűen nagyon kapósak lettek azok a sztorik, amelyekben a stábot egy világtól elzárt, jól elkülöníthető helyre lehetett költöztetni, ahol ellenőrzött körülmények között töltötték az időt, nem túl nagy létszámban, így a megfelelő óvintézkedések betartásával minimálisra lehetett csökkenteni annak esélyét, hogy bárki megfertőződjön a forgatáson, és ezért fel kelljen függeszteni a munkálatokat. Persze a Kilenc idegen (a Fehér Lótusszal ellentétben) valószínűleg akkor is elkészült volna, ha nem jön a pandémia, mivel az alapját szolgáltató regényt az a Liane Moriarty írta, akinek a Hatalmas kis hazugságokat is köszönhetjük, vagyis ő most elég forró portéka a show businessben.

A showrunner is ugyanaz, David E. Kelley és Nicole Kidmant is hozták magukkal abból a sorozatból, aki itt egy furcsa, Masha nevő (talán orosz) nőt alakít. Ő azt állítja magáról, hogy egyszer már meghalt, de a lelke a halálakor megtisztult, és afféle spirituális guruként tért vissza az életbe. Ebből ráadásul jó üzletet is csinál: a speciális, tíznapos SPA csomagja annyira kapós, hogy Masha maga választhat a vendégnek jelentkezők közül. Így kerül össze az a csapatnyi idegen, akik aztán a széria főszereplőivé válnak (persze Masha és a két fő bizalmasa mellett). Mindegyikük valamilyen speciális problémával érkezett, az életük romokban hever, maximum jól álcázzák ezt. Van itt a fiuk elvesztését nehezen feldolgozó házaspár, egy sportsérülése miatt kábítószerfüggővé váló egykori sztárfocista, egy regényíró, akinek a karrierje mélypontra kerül, vagy egy szerelmespár, közöttük kimúlni látszik a kémia. A csapattagokat nagyrészt jó nevű karakterszínészek (Bobby Cannavale, Michael Shannon, Samara Weaving…) alakítják, de Nicole Kidman mellé jut egy másik A-kategóriás sztár is Melissa McCarthy formájában, akit mindig jó látni, amikor kimozdul a vígjátéki komfortzónájából. A cikk megírásakor négy epizód ment le, ami nagyrészt karakterépítéssel folyt és ezt ügyesen és jól adagolva csinálták, de a siker nagyban múlik azon, hogy ezt a sok szálat hogyan kötik össze, és mi lesz Masha nagy titka, amit annyira lebegtetnek nekünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?