Dokumánia: Szerelem a lávafolyam tetején

Rég láttam ilyen látványos filmet, és sosem gondoltam volna, hogy pár másodpercnyi néma, narancsosan izzó lávafolyam képe ilyen hatással lesz rám. Ez pedig csakis két embernek, Katia és Maurice Krafftnak köszönhető: ha nincs az ő szerelmük – egymás és a vulkánok iránt –, akkor nincsenek ezek a felvételek sem.

Annak ellenére, hogy életüket adták a vulkánok működésének kutatásáért, nem váltak halhatatlanná: könyveik, tévés szerepléseik révén a maguk idejében inkább tudományos celebek voltak, az ismeretterjesztés terepén mozogtak, nem a szakma szűk elitjébe tartoztak. Részben talán ezen remélt változtatni Sara Dosa archív felvételekre épülő dokumentumfilmjével, amit Miranda July kellemes, a történethez tökéletesen passzoló hangja narrál. Amit elmesél, az egy igazi szerelmi történet, ami két tökéletesen egymáshoz passzoló ember, a geokémikus Katia és a geológus Maurice között szövődött. Láthatjuk őket egyet nem érteni, vitázni, és láthatjuk, ahogy egész életüket a közös szenvedélyükre teszik fel: a vulkánokra.

Katia és Maurice a Strasbourgi Egyetemen ismerkedtek meg. Házasságkötésük után évekig járták a világ leglenyűgözőbb tűzhányóit. Eleinte csak messziről csodálták őket, aztán úgy döntöttek, tesznek egy lépést előre: Katia megtanult fényképezni, Maurice pedig videózni, így dokumentálni tudták a tevékenységüket, nem mellesleg pedig finanszírozni tudták az életmódjukat, amely egyik kontinensről a másikra vitte őket. Mindig oda, ahol éppen megmozdult a föld, megnyílt egy lávakürtő… Lávafolyók, lávaszökőkutak, törmelékárak: mindez szinte testközelből látható a felvételeiken. Kraffték pedig szinte egymásra licitáltak abban, ki megy közelebb az izzó lávához – hol kezdetleges védőfelszerelésben, hol anélkül.

A filmben a francia házaspár korabeli interjúi is szerepelnek, de mégsem azok a legér-dekesebb, legizgalmasabb felvételek, hanem azok, amelyeket ők maguk készítettek egymásról. Ezek szinte kizárólag néma felvételek; mint a dokumentumfilm alkotói elmondták, a 30-40 évvel ezelőtt készült képsorokat utólag fényezni, stabilizálni kellett, és a hangeffektek is utólag készültek el, hogy tényleg úgy érezhessük, mi magunk is ott vagyunk a vulkánok tövében vagy tetején, Kraffték társaságában.

Némi hiányérzetünk támadhat, bár egy jottányit sem von le a film értékéből, hogy semmit nem tudunk meg az ilyen fokú megszállottság pszichológiájáról. Ahogy a két főszereplő életéről sem sokat árul el a narrátor. Halljuk Krafftékat beszélni a szenvedélyükről, és látjuk, mi az, ami újra és újra magához vonzotta őket. Talán ennél nem is kell több.

Nem spoilerezek azzal, ha elmondom, hogy a történet keserédes véget ér: Katia és Maurice Krafft 1991-ben Japánban, egy vulkánkitörésnél veszett oda. Természetesen együtt mentek el. Mint számtalan korábbi nyilatkozatukban elmondták: számolnak ezzel a veszéllyel és úgy érzik, minden egyes aktív vulkán, amit meglátogattak, megérte, és teljesebbé tette az életüket.

Herczeg Szonja