Vb-2010 - Maradona bocsánatkérést vár

Polokwane/Durban |

<p>Diego Maradona, a három győzelemmel világbajnoki nyolcaddöntőbe jutott argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt szeretné, ha bocsánatot kérnének mindazok, akik a selejtezősorozat idején kritizálták őt és csapatát.</p>

Ugyanakkor a görögök felett aratott keddi 2-0-s győzelmet értékelve mindenkinek gratulált az együttesben.
"Láthatják, mire képesek a cseréink, valamennyien százszázalékos profik, tisztában vannak azzal, hogy Argentínáért játszanak" - tette hozzá.
Az 1986-ban játékosként világbajnok szakvezető egy, a labdára vonatkozó kérdésre reagálva azt monda: a Jabulanit lehetetlen kontrollálni, a szél egyszerűen elfújja.
"Mit lehet tenni a legjobb csapattal szemben? Az argentinok megérdemelték a győzelmet" - összegzett tömören kollégája, Otto Rehhagel, a búcsúzó görögök német mestere.
Lars Lagerba:ck, a szintén kiesett nigériaiak svéd szövetségi kapitánya a nyolcaddöntős dél-koreaiakkal játszott 2-2-es döntetlent követően úgy fogalmazott: sajnálja, hogy nem tudták kivívni a továbbjutást, de mást nem tehet, mint, hogy gratulál az ellenfélnek.
"Jól kezdtünk, volt elképzelésünk, de aztán elkövettünk néhány hibát, és ezt a dél-koreaiak kihasználták. A mutatott játékkal elégedett vagyok. Most majd elemzem a mérkőzéseinket, ezzel segítve a szövetséget. A jövőmről még nem esett szó, de korai is lenne erről beszélni."
"Nagyon büszke vagyok a játékosaimra - jelentette ki Huh Dzsung Mu, az ázsiai alakulat szakvezetője - Úgy vélem, egyetlen pillanatra sem bátortalanodtak el, végig maximálisan koncentrálva játszottak. Ezzel együtt, amikor bekaptuk az első gólt, majd a tizenegyes után nehéz pillanatokat éltünk át. De még amikor hátrányban voltunk, akkor is kontrolláltuk a játékot és támadtunk. A sikeres folytatáshoz csökkentenünk kell a hibáink számát, főként a védekezésben."
Az argentinok a mexikóiakkal, a dél-koreaiak pedig az uruguayiakkal játszanak majd a negyeddöntőbe kerülésért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?