Újabb hazai vereség Komáromban

komáromi röpisek
Komárom |

Csütörtökön a komáromi extraligás férfi-röplabdacsapat a bajnokság 6. fordulójában még csak a harmadik mérkőzését tudta lejátszani. A Duna-partiak a ligaújonc pozsonyi VKP együttesét fogadták, amelytől meglepetésre 3:0-s sima vereséget szenvedtek. 

A mérkőzésen egyik csapat sem nyújtott átlagon felüli teljesítményt, a fővárosiak szervezettebben és kevesebb hibával játszottak, ami elég volt könnyed győzelmükhöz. Pontosabban és erősebben szerváltak, fogadásaik is hatékonyabbak voltak a komáromiakéinál, így könnyebben indíthattak pontot érő támadásokat. A játékra jellemző, hogy 3-4 labdaérintés után születtek a pontok egyik vagy másik oldalon, s a mérkőzés csak 1 óra 15 percig tartott. Mindhárom játszmájában ugyanaz a forgatókönyv valósult meg, minden játékrészben a vendégek domináltak. Koncentráltabban játszottak, játékelemeik harmonikusabban kapcsolódtak egymásra, és kevesebb ki nem kényszerített hibát vétettek. 

Az első játszma első felében egyik csapat sem tudott nagyobb előnyt szerezni, de a pozsonyiak a játékrész utolsó negyedében határozottabban és kevesebb hibával játszottak, és 20:17-es állás után már nem engedték ki kezükből a szettet (25:20). 

A második játszma csaknem ugyanígy zajlott, azzal a különbséggel, hogy a pozsonyiak már a játékrész elejétől aktívabbak voltak Robin Pělucha vezetőedző legénységénél, és 10:5-ös után végig tartották 4-5 pontos előnyüket a játékrészben (25:21 – 0:2). 

A harmadik, utolsó játszma volt a legsimább. A Duna-partiak nem változtattak taktikájukon, sőt nagyobb erőbevetés sem volt tapasztalható játékukon, amit a pozsonyiak a maguk javára fordítottak, és a legnagyobb pontkülönbséggel, 25:18-ra nyerték a harmadik játszmát – 0:3. 

A folytatás továbbra is képlékeny, mindenesetre a szövetség vezetése az alapszakaszt 21-ről 14 fordulósra redukálta a héten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?