Tour de France – Roglic feladta a versenyt

Primoz Roglic

A szlovén Primoz Roglic feladta a francia országúti kerékpáros körversenyt, amelyen múlt héten versenybalesetet szenvedett.

A 2020-as Tour de France második helyezettjét idén is a favoritok között tartották számon, de a Jumbo-Visma klasszisa másfél héttel ezelőtt, az ötödik szakaszon bukott, igaz, vállficammal és zúzódásokkal megúszta az esést. Vasárnap azonban már jelezte, hogy a mielőbbi teljes felépülése érdekében a 15., Caracssonne-ig tartó 202,5 kilométeres szakaszon már nem áll rajthoz.

 Roglic nem teljesen egészségesen a csapat érdekeit helyezte előtérbe, az elmúlt napokban többször vállalt támadást, így segítette csapattársát, a dán Jonas Vingegaardot ahhoz, hogy összetettben átvegye a vezetést a címvédő szlovén Tadej Pogacartól (UAE).

A 32 éves Roglic most a rehabilitációra fókuszálhat annak érdekében, hogy 2019, 2020 és 2021 után sorozatban negyedszer nyerje meg a spanyol körversenyt. A Vuelta a Espana augusztus 19-én kezdődik, az első három szakaszt Hollandiában rendezik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?