Történelmi siker előtt áll a HC DAC

HC DAC
Dunaszerdahely |

Csütörtökön este 19 órától Tőketerebesen rendezik a női kézilabda Szlovák Kupa döntőjét, amelyben a 12-szeres győztes nagymihályi Iuventa ellenfele a HC DAC csapata lesz.

 

Az eredeti tervek szerint egy hétvégén rendezték volna a férfi és a női sorozat döntőjét, azonban miután a nagymihályiak az elődöntőig meneteltek az Európa-kupában, a női finálét későbbre halasztották. A Iuventa az eredeti, március 18-i időpontban a török Konyaaltival mérkőzött idegenben. Az ott elszenvedett hétgólos vereséget most vasárnap nem tudták ledolgozni, csak hattal nyertek hazai pályán és búcsúztak a sorozattól. A nagymihályiak ráadásul az utolsó percben büntetőt hibáztak, így nem a legjobb hangulatban várják a kupadöntőt.

A dunaszerdahelyiek ellenben sorozatban kilenc bajnokit nyerve utazhattak Kelet-Szlovákiába, ráadásul február elején a MOL Ligában 26:23-ra legyőzték a Iuventát. A HC DAC másodszor játszhat a kupa fináléjában, egy éve éppen a nagymihályiaktól szenvedtek 23:21-es vereséget és be kellett érniük az ezüstéremmel. Történelmi siker kapujában állnak tehát Debre Viktor tanítványai, akik amellett, hogy a Szlovák Kupában már ma felérhetnek a csúcsra, a MOL Ligában is közel kerültek a bajnoki cím megszerzéséhez.

A szakértők mellett a fogadóirodák is egyetértenek abban, hogy szoros, kiélezett csatát láthatnak majd a nézők, mindkét csapat győzelmére közel azonos pénzt fizetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?