Tartalékkapus híján Zselízen mezőnyjátékos őrizte a nagysallóiak hálóját

Zselíz |

<p>Kapusuk, Szívós kiállítása után hatvan percen át tíz emberrel játszottak, háromgólos hátrányba kerültek, mégis izgalmassá tették a nagysallóiak az újonc zselíziek otthonában zajló járási derbit a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának szombati párharcán.</p>

A meccs elején négy méterről bólintott a kapu fölé Barecz, aki egy rövidzárlat után, gólhelyzetben ismét pontatlanul célzott. A folytatásban előbb Czíria, majd Lauko bombáját hatástalanította Szívós, aki a 31. percben lerántotta a kapura törő Laukót. A játékvezető habozás nélkül tizenegyest ítélt, a vétkest pedig kiállította. Mint később kiderült, az eset sorsdöntőnek bizonyult a végeredményt illetően. A hátvédből nagyhirtelen kapussá avanzsált Rakica első megmozdulása még sikeres volt: lábbal mentette Czíria büntetőjét. Az első félidő végén azonban négy perc alatt három gólt kapott. A 37. percben Barecz, a következő akcióból Lauko, majd a 40. percben újra Barecz volt eredményes. A hazai drukkerek gólzáporos győzelemre számítottak, a nagysallóiak azonban emberhátrányban nekibuzdultak, szépítettek. A 77. percben a zselíziek mindössze tizenhat éves futballistája, Herceg felvágta a kitörő Martinčeket, a megítélt büntetőt a csapatkapitány Šulyan István értékesítette. Egy perccel később Maslen áthámozta magát a hazaiak védelmén, s Németh mellett a bal sarokba célzott. Öt perccel a párharc vége előtt Páchnik hibázott góllal kecsegtető pozícióban, majd Sál tizennyolc méteres szabadrúgását védte Rakica.
ŽELIEZOVCE-TEKOVSKÉ LUŽANY 3:2 (3:0). Gólok: Barecz (37., 40.), Lauko (38.), ill. Šulyan I. (77. - 11-esből), Maslen (78.). Sárga lap: Szalai, Herceg, Újváry, ill. Banda. Piros lap: Szívós. Játékvezető: Opatovský, 450 néző.
ŽELIEZOVCE: Németh-Szalai (60. Nádašdy), Hliva, Herceg, Czíria (72. Újváry), Barecz, Kokoška (46. Karkó), Lauko, Valach, Sál, Páchnik. TEK. LUŽANY: Szívós-Rakica, Mészáros, Fogad, Rostás (79. Taňaši), Simondel, Šulyan I., Maslen, Styecz (77. Šulyan T.), Banda, Martinček.
Ábel Gábor

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?