Szombaton negyedszer teremfocitorna Galántán

Galánta |

<p>Váratlanul nagy fejtörést okozott a szervező területi labdarúgó-szövetségnek a negyedik teremtorna tető alá hozása. Végül a győzködések után összeállt a nyolctagú mezőny, és szombaton reggel nyolckor útjára indul a labda a galántai városi sportcsarnokban. Negyedszer játszanak A járás terembajnoka címért.</p>

„Drága a szövetségnek, drága a csapatoknak“ - jegyzi meg Papp Szilveszter, a Galántai Területi Labdarúgó-szövetség titkára arra utalva, hogy miért esett vissza az érdeklődés. Pedig akár 34 csapat is indulhatna… Eddig a legtöbben a nyitányon, 2006-ban voltak: 16 együttes nevezett. „Győzögetni kellett a klubokat, hogy jelentkezzenek, hogy álljon össze legalább a legkisebb létszámú mezőny. Pedig időben meghirdettük, hogy lesz torna, és korábban mindig volt elég érdeklődő - fűzi hozzá Milan Horňáček főszervező, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. - Pedig ez a torna is jó lehetőség lesz a klubok közti viszonyok javítására. Együtt töltünk egy napot, megbeszélhetjük gondjainkat, javaslatokkal állhatunk elő. Én persze arra is kíváncsi leszek, mi az oka, hogy kevesebb csapat jelentkezett. Sejtéseim vannak, de szeretném hallani erről a klubvezetők véleményét.“ És mi lesz a pályán? A főszervező esélylatolgatása: „Tippelni nem mernék a győztesre. Igaz, hogy a papírforma a magasabb osztályú csapatokat favorizálja, de a korábbi kiírások során ez mindig felborult. Tehát a meglepetés egyáltalán nem kizárt. Ez más játék, mint a nagypályás foci, sok váratlant rejt magában.“

CSOPORTBEOSZTÁS - A: Sereď (IV. liga), Čierna Voda (V. liga), Veľká Mača (területi 1. osztály), Vozokany (területi II. osztály; B: Sládkovičovo (IV. liga), Dolné Saliby, Galanta B (területi I. osztály),Gáň (területi II. osztály).
AZ EDDIGI GYŐZTESEK -2006: Čierny Brod, 2007: Veľká Mača, 2008: Galanta B.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?