Szilágyi Áron Magyarországon és a világon is az év sportolója díj jelöltjei közt

SzilágyiÁron

Nyilvánosságra hozták a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 64. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazás egyes kategóriájának dobogósait.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa, a szervezet alelnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be a jelölteket és azt, hogy 366 szavazat alapján alakult ki a sorrend. A magyar sportolók közül az immár háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áront a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) is jelölte a világ legjobb férfi sportolója címre, amelyre kedd éfjélig lehetett szavazni.

Kedden azt is bejelentették, hogy az év sportpillanata díjra a szurkolók több mint 10 ezer szavazata alapján Fiola Attilának a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon a franciák ellen lőtt gólja, Szilágyi Áronnak a tokiói olimpia kard egyéni döntőjében bevitt döntő tusa, valamint az a momentum maradt versenyben, amikor Valter Attila az idei a Giro d'Italián összetettben átvette a vezetést. A díj odaítéléséről szakmai zsűri fog dönteni - számolt be az MTI.

Elhangzott még, hogy az év fogyatékos sportolója a férfiaknál Kiss Péter Pál kajakozó, Osváth Richárd vívó és Pálos Péter asztaliteniszező, a nőknél Ekler Luca távolugró, Konkoly Zsófia és Papp Bianka úszó, az év fogyatékos csapata pedig a női kerekesszékes vívóválogatott, a női paraúszó-váltó, illetve a parabocsa vegyespáros közül kerül majd ki.

Ismét kiosztják az év szabadidősport-rendezvénye elismerést, amelyre a Balaton-átevezés, a debreceni Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa, az Újpesti Futó és Kerékpáros Fesztivál, valamint az Ultrabalaton futóverseny nyújtott be pályázatot. Az év e-sportolója díjra a HUNESZ javaslata alapján Birgány Adrián Raisy és Blazsán Patrik az esélyes.

A díjátadót január 6-án, csütörtökön a Nemzeti Színházban, egyéves szünet után újra nézők előtt rendezik meg. A másfél órás gálaműsort 19.45-től élőben közvetíti az M4 Sport

Érdekes

Az Év sportolója dobogósai:

Az év férfi sportolója

Lőrincz Tamás
Milák Kristóf
Szilágyi Áron

Az év női sportolója

Csipes Tamara
Kozák Danuta
Vas Kata Blanka

Az év csapata

Hagyományos csapatok:

Férfi labdarúgó-válogatott
Férfi vízilabda-válogatott
Női vízilabda-válogatott


Egyéni sportágak csapatai:

Férfi kardcsapat
Rövidpályás gyorskorcsolya férfiváltó
Női kajak négyes

Az év edzője

Csipes Ferenc
Decsi András
Selmeci Attila

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?