Spanyol Nagydíj – Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

Lewis Hamilton

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben.

A 35 éves pilóta ötödször nyert Barcelonában, ez volt az idei negyedik és pályafutása 88. futamgyőzelme, és így már csak három hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Egy másik Schumacher-csúcsot ugyanakkor megdöntött Hamilton, mivel karrierje során immár 156 dobogós helyezésnél jár. A legendás német versenyző 155 alkalommal állt dobogón F1-es pályafutása során.

Barcelonában a címvédő mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas a harmadik.

A rajtot Hamilton jól kapta el, megőrizte a vezető pozíciót, Bottas viszont két helyet is veszített, miután előbb Verstappen, majd Lance Stroll (Racing Point) is elment mellette az első kanyarkombinációban. Az első kör végén Hamilton, Verstappen, Stroll volt a dobogós helyen száguldók sorrendje, de Bottas az ötödik körben egy előzéssel feljött harmadiknak.

A 22. körben Verstappen – miután többször is panaszkodott rádión a gumik állapotára – a boxban járt, és a kerékcsere után a harmadik helyen jött vissza a pályára. Egy körrel később Hamilton és Bottas egymás után állt ki friss abroncsokért, ezt követően visszaállt a korábbi sorrend. Hamilton előnye négy másodperc körüli volt a második Verstappennel szemben, Bottas pedig öt másodperccel maradt el a holland mögött.

A második kerékcserék sorát is Verstappen kezdte, ő a 42. körben ment ki a boxba, majd Bottas a 49., Hamilton pedig az 51. körben kapott friss abroncsokat. Így 10 körrel a leintés előtt Hamilton vezetett több mint 13 másodperces előnnyel Verstappen előtt, harmadikként pedig Bottas száguldott.

A hajrában Hamilton sikerét semmi nem veszélyeztette, Verstappennek pedig sikerült megtartania a második pozíciót Bottas előtt, aki az utolsó két körre teljesen új gumikat kapott, így a leintés előtt megfutotta a verseny leggyorsabb körét, amelyért plusz egy világbajnoki pontot gyűjtött.

A koronavírus-fertőzésből felgyógyult mexikói Sergio Pérez (Racing Point) ötödik, csapattársa, a kanadai Lance Stroll pedig negyedik lett. A Ferrarival változatlanul szenvedő, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel ezúttal pontokat szerzett, miután hetedikként ért célba.

A vb két hét múlva Belgiumban folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?