Slama Angelika: „Ez így is egy megvalósult álom”

Slama Angi
Somorja |

Megpróbálta, szűk három év után visszatért a kosárlabdapályára, de egy hónap után úgy döntött, nem folytatja az élsportot. A 29 éves Slama Angelika mégis pozitívan tud visszanézni pályafutására.

2021 áprilisában senki nem gondolta volna, hogy a somorjai válogatott kosaras felfelé ívelő karrierje ekkora törést szenved. Elég volt egy rossz lépés, aminek keresztszalag-szakadás, műtét, majd az elhibázott műtét helyrehozása lett a következménye – és közel három évnyi kihagyás. Bár többször volt mélyponton, Slama Angelika nem adta fel, és visszatért a kosárpalánkok alá. De sem a lengyel GTK Gdynia másodosztályú csapatában, sem a besztercebányai Slávia mezében játszott néhány januári extraligás bajnokiján nem érezte úgy, hogy továbbra is ott lenne a helye.

Nem tudok olyan szinten teljesíteni, mint a sérülés előtt. Az extraligában több, mint valószínű, hogy még szerepelhettem volna, a beszterceiek akarták is, hogy maradjak náluk. De ha magamhoz képest alulteljesítek, akkor nem szeretném folytatni. Ez nem egyszerűen a hobbim volt, hanem a munkám, azt pedig a legjobban szeretném végezni, ahogy csak tudom. És ha csak a s zlovákiai szinten tudnék kosarazni, akkor inkább nem szeretnék kosarazni – magyarázta lapunknak Slama, aki euroligás játékosként sérült meg. – Örülök, hogy megpróbáltam, hogy megmutattam, azért vissza lehet jönni egy ilyen sérülés után. Megcsináltam magamért, játszottam, de nem érzem, hogy úgy menne, mint régen.

És nem hagyott magának túl kevés időt arra, hogy visszatérjenek a régi reflexek, érzések? – érdeklődtünk tovább, párhuzamba állítva az utóbbi egy hónapot az elmúlt három évvel.

Gondolkodtam ezen én is. De lényegében november óta próbálkozom, és voltak dolgok, amik javultak, de olyanok is, amik nem. A térdem miatt már sosem lesz olyan a játékom, mint régen. A tapasztalatomra támaszkodva még tudnék valamilyen szinten kosarazni, de nem éreztem azt a pályán, mint egykor. Lehet, hogy kéne még ez a szezon, és utána még egy, és utána úgy menne, mint régen. De idén leszek 30 éves, és lassan már ketyeg a biológiai órám – utalt Slama arra, hogy párjával lassan a családalapításon gondolkodnak. – Ha egészséges lettem volna, akkor is kb. eddig terveztem volna a pályafutásom. Ha pedig ez a két utolsó év csak arra lenne jó, hogy visszatérjek a korábbi szintemre, ahhoz már nincs elég energiám, mert korábban már elég hosszú utat tettem meg idáig.

A kétszer is (2019, 2020) Szlovákia harmadik legjobb kosarasának választott játékos hozzátette, jelenleg nem tudja elképzelni, mi kellene ahhoz, hogy változtasson a döntésén. Amikor a legelső meccsét játszotta a lengyel másodosztályban, akkor is vegyes érzések kerítették hatalmukba.

„Egyrészt nagyon örültem, hogy ennyi szenvedés és küszködés után sikerült odaállnom a pályára. De végig ott volt a fejemben a félelem, hogy mi van, ha valami megint történik a térdemmel. És frusztráció is volt bennem, hogy nem úgy megy, mint régen, Pszichésen volt rajtam nyomás, amit saját magam okoztam azzal, hogy mindenképp vissza kell térnem. De nagyon jó volt ez az egy hónap arra, hogy tudatosítsam, ezt most már el kell engedni. A rehabilitáció alatt egyszer mondtam azt, hogy vége. De azzal a döntésemmel magam sem voltam kibékülve, kellett ez a tapasztalat számomra a pályáról, hogy rájöjjek, ez nem az, ami volt, és már nem szeretném tovább húzni. Így sokkal könnyebb volt elengedni a kosárlabdát” – mesélte Slama.

Legalábbis mint játékos, a sportágtól ugyanis továbbra sem szeretne elszakadni. „Megpróbálkoznék játékosügynökként dolgozni, de nem biztos, hogy kellően kemény a jellemem ahhoz. Szeretnék a sport mellett maradni, segíteni a játékosoknak valamilyen módon, mert saját példából tudom, mennyire fontos, hogy legyen mellettük valaki szakmabeli, aki támogatja őket, akár csak a jogi ügyekben. De nem mondanék nemet az edzői útra sem, meglátjuk, mit hoz a jövő – jegyezte meg a 2017-es Eb résztvevője. – Most már pozitívan tudok visszatekinteni a karrieremre, nagyon sok dolgot elértem, és tényleg úgy érzem, hogy ez így is egy megvalósult álom volt.

Érdekes

Slama Angelika

Született: 1994. június 10-én, Dunaszerdahelyen
Magassága: 173 cm
Klubjai: Šamorín (2002–2016), Piešťanské Čajky (2016–2018), Sepsi (2018–19), Arka Gdynia (2019–2022), GTK Gdynia (2023), Slávia B. Bystrica (2023)
Sikerei: 2x lengyel bajnok, 1x román bajnok, 1x szlovákiai ezüstérmes és 1x bronzérmes, 2x harmadik helyezett az Év kosarasa-ankéton, Eb-negyeddöntős (2017)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?