Sima Fradi-továbbjutás a BL-selejtezőben, jöhet a Slovan elleni derbi

fradi tobol

A kinti 0:0 után hazai pályán 5:1-re győzött a Ferencváros labdarúgócsapata a kazah Tobol Kosztanaj ellen a labdarúgó BL-selejtező 1. fordulójának visszavágóján.

Negyed órával a mérkőzés kezdete előtt még hatalmas sorok kígyóztak a Groupama Aréna legtöbb beléptetőkapujánál, így a végül 17 ezer néző egy hányada nem láthatta a csapatok bevonulását megelőző fényshow-t – ami a 20 órás kezdőrúgás nappali fényében el is veszítette a hatását.

Mit sem vont ez le a pazar hangulatból, ami kazah (!) csapat ellen nem egy megszokott jelenség a focistadionokban. A remek atmoszférát már a 2. percben megkoronázhatta volna Tokmac, estében azonban csak a felső lécet találta el az FTC támadója. Sokat így sem kellett várniuk a tombolásra a fradistáknak, a 4. percben a teljesen üresen hagyott Traoré fejelt a kapuba egy szöglet után –1:0.

A gól után néhány percre átvette az irányítást a Tobol, a kerepelőkkel és hat zászlóval felszerelkezett mintegy száz kazah drukker nagy örömére, majd ismét Tokmac törte el a labdát gólhelyzetben. A bevált forgatókönyv alapján pedig ismét jött Traoré, aki épp Tokmac pazar inditása után fejezte be tanítanivaló higgadtsággal az akciót – 2:0. A játék képét nézve el is dőlt a továbbjutás kérdése a 17. percben. 

Olyannyira, hogy a BL-selejtező lassan kezdett grundfocijelleget ölteni, egy szép gurigázás után Laiduni belsőzött a tizenhatos elől a hosszú sarokba – 3:0. A laza, baráságos lasztizás folytatódott, a 22. percben a változatosság kedvéért a Kosztanaj szerzett gólt, hat ferencvárosi védő sem tudott mit kezdeni két vendégtámadóval – 3:1.

A ferencvárosiak minden támadásában benne volt a gól, kicsit az volt az érzésünk, ha még komolyabban vennék a meccset, féltucatnál is járhatnának a szünetben. De mivel nem így történt, a hangosbemondó enyhe unottsággal a hangjában kívánt jó szórakozást a második félidőre.

„Harcoljatok, harcoljatok!” A B-középből először az 57. percben felhangzó rigmus jelezte, a zöld-fehérek a pihenő után sem pörögtek ezerrel. Más kérdés, hogy az ellenfél játéka ezt nem is nagyon kényszerítette ki. A Tobol helyzetekig nem nagyon jutott, egy-egy akcióvezetés vagy megmozdulás volt értékelhető tőlük. „K...va szépen csinálta, b.. meg” - hangzott a méltatás egy kazah szóló után a médiatribün szélén ácsorgó kollégától(?).

A mezőnyjátékból a 72. percben ébredt föl a Groupama Aréna, amikor csak egy mázlis leshelyzet miatt fújták vissza a Kosztanaj gólját. Ez a ferencvárosiakat is felrázta annyira, hogy két perccel később végképp eldöntsék a meccset a csereként beállt Bassey góljával – 4:1.

A hajrában még volt egy kazah piros lap, Bassey gólja egy mintaszerű akció után, de a legyek által megszállt újságírók inkább a „másik” meccs online figyelésével voltak elfoglalva. A Slovan ugyanis elképesztő hajrával a hosszabbításban fordítva verte 2:1-re a georgiai Dinamo Batumit idegenben. Így a következő körben jöhet a sokak által várt Fradi-Slovan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?