Röplabda Challenge Cup: hátrányban Százvaiék

komáromi röpisek
Komárom |

Kétszettes előnyük dacára vereséggel zárták a luxemburgi Stroossen elleni párharcot a komáromi röpladázók a Challenge Cup 1. fordulójának hazai odavágóján.

Komáromban a röplabdaszezon eddigi legnagyobb nézőszámát regisztrálhatták szerda este, a mintegy 450 drukker remek hangulatot teremtett. A dobfelelős maximálisan sportszerűen még az ellenfél játékosainak bemutatásánál is püfölte a hangszerét.

(Bár nem szorosan a meccshez tartozik, de érdemes megemlíteni: Komáromban teljesen természetes és elismerésre méltó jelenség, hogy az egyes sportágak képviselői elmennek a többiek találkozóira és fordítva: ezúttal például a kosaras Miljan Markovicot és a labdarúgók cserekapusát, Miloslav Brédát fedeztük fel a lelátón, de a Niké SBL bajnokijain is rendszeresen látni röplabdázókat vagy épp a kajakos Botek Ádámot).

Maga a Challenge Cup találkozója gyors labdamenetekkel indult. A komáromiak a szett közepén elhúztak, Kohút szinórban háromszor blokkolt, Ogurčák leütései erősek és pontosak voltak. A 25:15-ös eredmény után a második játszma is sokáig másolta az elsőt. Azonban a Duna-partiak kisebb hullámvölgybe kerülve leadták nagyobb előnyüket. 21:21 után viszont mindig ők kerültek lépéselőnybe, és végül 27:25-re ezt a játékrészt is behúzták.

Számomra érthetetlen módon kiengedtünk és hagytuk, hogy a Stroossen felzárkózzon, gyakorlatilag visszahoztuk őket a meccsbe. Kaptak tőlünk egy esélyt, és éltek is vele. Mi hirtelen elbizonytalanodtunk. Elkezdtük rontani a szervákat, ami addig az erősségünk volt. Szétestünk, és hiába próbáltunk kimászni a gödörből, semmi nem segített – elemezte a meccs fordulópontját Richard Vlkolinský, a komáromiak vezetőedzője.

A folytatásban ugyanis azt láthattuk, hogy a luxemburgi csapat mint egy jól olajozott gép működik. Ha ők jutottak el leütésig, szinte biztos volt a pontjuk, ellenben majdnem minden komáromi oldalról érkező labdát megmentettek. Az adogatásaik fölerősödtek, és csak minimális mértékben kötöttek ki a hálóban. Különösebb extrát nem nyújtottak, viszont óraműpontossággal hozták azt, amit tudnak. A honosított liberó, Samuel Marinho Novais (akinek ikertestvére, Simao is tagja a Stroosennek) rendszeresen tüzelte a társait, a lankadó cserejátékosoknak pedig folyamatosan ütemes tapsot vezényelt.

A komáromiakhoz beállt Pati-Nagy Simon és Százvai Ádám is, de az áttörés csak nem és nem akart jönni. A döntő, ötödik szettben is lőtávolban voltak a komáromiak, de 7:9-nél is megrázták magukat a vendégek, és 10:15-tel megnyerték a játszmát, a meccset pedig 3:2-re.

Nem számítottam rá az első két szett alapján, hogy megfordíthatják a mérkőzést, még akkor sem, ha látszott, hogy addigra megszokták a csarnokot. A játékoskvalitások alapján jobbnak kellett volna lennünk elméletileg – mondta lapunknak a 6 pontig jutó Százvai, akivel a fordulat okait kerestük. – Aki átvette a szerválást nálunk, jószerével csak arra figyelt, hogy lehetőleg ne hibázzon. És nem tudtuk »letenni« a labdát, harmadszorra, negyedszerre már elfáradtunk, ők viszont rögtön elsőre megfordították a labdamenetet. Az edzőnk az időkérésekkor folyamatosan mondta a taktikát, amit edzésen be is gyakoroltunk, de most mégsem sikerült betartani.

Pati-Nagy Simon szerint akaratlanul is ott lehetett a fejükben 2:0-nál, hogy megvan a kellő előny. „Kicsit kiengedhettünk, az ellenfél pedig feljavult. Aztán már nehezebb volt visszajönni, ami végtére sajnos nem is sikerült. A luxemburgiak nem húztak semmi meglepőt, amit viszont tudnak, azt nagyon jól hozták – értékelt az ezúttal csereként beálló liberó az Új Szónak.

A visszavágót már jövő kedden (19.30) le is játsszák, s a komáromiaknak eltökélt szándékuk, hogy javítanak a nagyhercegségben. „A vereségünk ellenére nyílt a párharc. Tisztázni kell magunkban, mit akarunk játszani, és azt az utolsó labdáig betartani. Ha ez így lesz, a csapatunk képes megfordítani az eredményt, nyerni idegenben és továbbjutni – szögezte le Vlkolinský.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?