Ricciardo nyerte a Belga Nagydíjat

Spa-Francorchamps |

<p>A Magyarországon is győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, amelyen az összetettben vezető német Nico Rosberg (Mercedes) második lett, s növelte az előnyét a versenyt feladni kényszerülő csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.</p>

A 25 éves Ricciardónak ez volt pályafutása, és egyben idei harmadik futamgyőzelme.    Rosberg és nagy riválisa, Hamilton autója a második körben összeért, emiatt utóbbi pilóta defektet kapott, visszacsúszott a mezőny hátsó részébe, majd öt körrel a vége előtt feladta a nagydíjat.    A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája ért célba.    A rajtnál Hamilton előnyösebb helyzetben érkezett az első kanyarba, mint Rosberg, így átvette a vezető pozíciót csapattársától, akit a harmadik helyről induló címvédő, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Red Bull) is megelőzött, ám néhány kanyarral később rontott, elhagyta a pályát, s a harmadik pozícióban állt vissza a mezőnybe. Az első kör végén Hamilton, Rosberg, Vettel, Fernando Alonso (Ferrari), Ricciardo, Bottas volt az első hat sorrendje. A második körben Rosberg megpróbálta megelőzni Hamiltont, a két Mercedes összeért, Rosberg első szárnyából letört egy darab, Hamilton pedig bal hátsó defektet kapott, így a mezőny végére csúszott, s egy előre nem tervezett boxkiállást is végre kellett hajtania.    Rosberg az élről kiállva a kilencedik körben járt a boxban első kerékcseréjén, Vettel a 11., Ricciardo pedig a 12. körben kapott friss abroncsokat. A 15. körben Ricciardo állt az élen, mögötte Kimi Räikkönen (Ferrari), Vettel, Rosberg, Bottas, Kevin Magnussen (McLaren) volt a sorrend, Hamilton ekkor a 16. helyen haladt.    A Mercedes brit versenyzőjének autóján a 18. körben kereket cseréltek, közben Bottas jóval gyorsabbnak bizonyult Rosbergnél és Vettelnél, de a 20. körig csak előbbit sikerült megelőznie. Rosberg a 19. körben tudta le második boxkiállását, Ricciardo közben magabiztosan vezetett, Räikkönen volt a második, a harmadik Vettelt Bottas üldözte.    Räikkönen a 22., Vettel a 23. körben járt a boxban, Ricciardo a 28., Bottas pedig a 29. körben kapott új gumikat, Hamilton továbbra is a 16. helyen száguldott, aztán a 32. körben ismét a boxba hajtott kerékcsere miatt.    Tíz körrel a leintés előtt Ricciardo, Rosberg, Räikkönen volt a dobogós helyeken állók sorrendje, őket Bottas, Vettel és Magnussen követte a 4., 5. és 6. pozícióban. Rosberg és Vettel autóján a 35. körben ismét kereket cseréltek, öt körrel a verseny vége előtt pedig Ricciardo, Rosberg, Bottas volt a dobogósok sorrendje. Hamilton a 39. kör végén feladta a nagydíjat.    A hajrában az első három helyen már nem történt változás, az ötödik pozícióért azonban többen is nagy csatába keveredtek, a helyezés végül a címvédő Vettelé lett.    Rosberg ezzel a második hellyel 29 pontra növelte az előnyét a pontversenyben Hamiltonnal szemben.    A világbajnoki sorozat két hét múlva az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?