Rekordszámú nézőt várnak a Magyar Nagydíjra

F1
Mogyoród |

A nyári szünet előtt idén is a Hungaroringé a főszerep a Forma–1-ben: a mezőny Mogyoródon versenyez, mielőtt a csapatok és a versenyzők pihenni mennek, a fő kérdés pedig ezúttal is az, hogy a Red Bull vagy a Ferrari bizonyul-e erősebbnek a hétvégén.

Vettel visszavonul!

A Magyar Nagydíj hétvégéjének eddigi legfontosabb bejelentését tette meg az Aston Martin csapata csütörtökön: az istálló hivatalosan is közölte, hogy versenyzőjük, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a szezon végén befejezi Forma–1-es pályafutását és visszavonul a versenyzéstől. „Nehéz volt meghozni ezt a döntést, sokat gondolkodtam rajta. Év végén szeretnék egy kis időt szánni arra, hogy mire fogok koncentrálni a jövőben. Világos számomra, hogy – mivel családapa vagyok – több időt szeretnék tölteni a családommal” – nyilatkozta a német versenyző.

Rekordszámú néző várható

A Magyar Nagydíjon telt házra számítanak a szervezők, a hétvégére szóló bérletek és a vasárnapra szóló jegyek már négy hónappal korábban elkeltek – nemcsak a meglévő, de a pluszban épített öt tribünre is, valamint már állójegyeket sem lehetett vásárolni, csupán a péntekre és szombatra szóló napijegyek voltak elérhetőek. Az idei Magyar Nagydíjat tehát a korábbiaknál is nagyobb érdeklődés övezte, ami nem meglepetés, hiszen a bajnokság is izgalmas csatákat hozott magával a 2022-es szabálymódosítások miatt.

vettel

Verstappen tovább növeli előnyét?

Az idei szezon a Red Bull és a Ferrari csatájáról szól, habár a múlt hétvégi Francia Nagydíj drámaian alakult a bajnoki címért küzdő Charles Leclerc számára: a Ferrari pilótája vezetői hiba miatt az élről esett ki, így Verstappen nyert, és 63 pontra növelte előnyét a tabellán, míg a Red Bull előnye 82 pont az olaszokkal szemben. A Ferrari pilótájának – és a csapatnak is – egyértelműen az lesz a célja, hogy megpróbálja csökkenteni hátrányát a nyári szünet előtt. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy érzi, nyerhetnek a Hungaroringen: „Nem számolom a pontokat. Arra koncentrálunk, hogy minden versenyen a maximum eredményt érjük el. Ez nem így történt Franciaországban, de már Magyarországra fókuszálunk, meglátjuk majd, hogy hol állunk. Fontos, hogy jó a csomagunk. Nem látom okát, miért ne nyerhetnénk meg a hátralévő 10 versenyt” – nyilatkozta a Ferrari-főnök.

Az időjárás is beleszólhat

A Hungaroring előzések szempontjából az egyik legnagyobb kihívást jelentő pálya a versenynaptárban, ám az új aerodinamikai szabályok segíthetnek a pilótákon – emellett az időjárás is felforgathatja az erőviszonyokat. A korábbi 36 Magyar Nagydíjból 22 alkalommal nyert versenyző az első sorból rajtolva, ám Jenson Button 2006-ban a 14. pozícióból indulva állhatott fel a dobogó legfelső fokára – ő tudott a leghátrébbról nyerni a Hungaroringen.

Szombatra záporokat jósolnak, így izgalmasan alakulhat az időmérő edzés a magyar versenypályán, de vasárnapra sem zárják ki a csapadékot. A nedves aszfalt így a versenyzők segítségére lehet abban, hogy csatákat és előzéseket mutathassanak be a kíváncsi közönségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?