Radványi Miklós: Tavasszal még tovább javulhatunk

radványi

A II. labdarúgóligás komáromi KFC a 2017-es feljutása után az eddigi legjobbját érte el a bajnokság őszi felében a 3. hellyel. A sikeres szereplésről és a Duna-partiak várható esélyeiről Radványi Miklóssal, a komáromiak vezetőedzőjével beszélgettünk.

Amikor a KFC vezetőségével aláírták a két évre szóló szerződést, azt mondta, hogy a KFC jelenlegi játékoskeretével van esély arra, hogy jobban szerepeljenek a Duna-partiak a bajnokságban, mint ami eddig sikerült a 2017-es feljutás után. Igazolódni látszik ez a 2021/22-es évad őszi fele után?

Amikor eldőlt, hogy Komáromba jövök, volt áttekintésem a csapatról. Tudtam, hogy a játékoskeret jelentős része tehetséges fiatal játékosokból áll, és éreztem, hogy többet lehetne kihozni belőlük, mint amennyit korábban elértek. Azt azonban nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megmutatkozik a bajnokságban az, amit feltételeztem. Ráadásul nem is kezdtünk nagyon jól, hiszen az összesen két vereségünket (Homonnán és Besztercebányán) a bajnokság elején szenvedtük el, de utána tíz bajnokin és két Slovnaft Cup-mérkőzésen nem kaptunk ki.

Sokakat meglepett az a teljesítmény és az abból származó eredmény, amelyet a fiúk elértek a bajnokság első felében. Megszerezték az elérhető pontok csaknem háromnegyedét, sorozatban 10 bajnoki meccsen nem kaptak ki, ez a 3. helyet eredményezte a tabellán. Mi volt a jó szereplés meghatározó oka?

Nem könnyű erre egyszerűen válaszolni, de megpróbálok. Amit elértünk, az egy csodálatos összjáték eredménye. Ezt úgy értem, hogy a KFC-ben szinte hibátlanul működik egy „háromszög”, amelyet a focicsapat, a klub- és szakvezetés, és a kitűnően működő háttérszemélyzet alkot. Mind a három összetevő mindent megtesz azért, hogy a csapatnak jó feltételeket biztosítson a játékhoz. Játékosaim érzik és becsülik ezt az önzetlen gondoskodást, amelynek a csapatszellem szilárdságában is nagy szerepe van. Tehát a jó eredmény egy jól működő közösség munkájának gyümölcse.

Figyelmet és elismerést érdemel a KFC szereplése a Slovnaft Cupban is, ahol két élvonalbeli csapatot ejtett ki a komáromi csapat, és a nyolcaddöntőbe jutott. Ezt mivel lehet magyarázni?

A szereplésünk a Slovnaft Cupban kissé eltér a II. ligás bajnoki szerepléstől. Mivel játékoskeretünk eléggé bő, a kupameccseken lehetőséget adunk pályára lépni azoknak a játékosainknak, akik a bajnoki mérkőzéseken kevesebbet szerepelnek, ami a csapaton belül egyrészt egészséges konkurenciát teremt a játékosok között, másrészt elősegíti a kevesebbet pályán levő játékosok felkészülését és fejlődését. Kupaszereplésünk azért is értékes, mert két élvonalbeli csapatot is sikerült legyőznünk.

A csapat gerince, azaz a meghatározó játékosok a KFC-ben egyre jobban motiváltak, és láthatóan bizonyítani akarnak. Ha így van, ön szerint ez hogyan hathat a bajnokság tavaszi felére a téli szünet után?

Ha jól megy a játék, javulnak az eredmények, nő az önbizalom, ami a kiegyensúlyozott teljesítmény egyik alapeleme. Ennek a pozitív következménye az, hogy sorozatban 12 meccsen nem kaptunk ki, 37 pontot szereztünk, és a lőtt, valamint a kapott gólok számában is megközelítően a harmadik helyen vagyunk. Ezek a dolgok fokozzák igazán a fiúk motiváltságát, ami a tavaszi 13 mérkőzésen még javulhat.

A fiúktól többször is hallottuk, hogy fontos lenne, hogy a csapat együtt maradjon hosszabb időre, mert akkor tudnák bizonyítani igazán, hol van a teljesítőképességük határa. Van erre lehetőség és biztosíték a jövőben?

Erre azt mondom, hogy határozottan igen. Itt van egy csapat, amelyben él a csapatszellem, amelyben a játékosok tudatosítják, hogy mindegyikükre szükség van, s azt is tudják, hogy még mindig van jócskán javítanivalójuk. Egy évad fele még nem biztosított elég időt arra, hogy hogy mindenki felnőjön a teljesítőképessége szintjére.

Lassan kirajzolódik a kép a jövőt illetően. A klub- és szakvezetés a téli szünet után milyen cél elérését tartja reálisnak a 2021/22-es foci- évad végére?

Én nem vagyok híve a számokkal megjelölt céloknak, eredményeknek, mert ez háttérbe szoríthatja a csapat egészséges motiválását. Megelégszem azzal, ha a csapat minden tagja a teljesítőképessége szintjén játszik a bajnokságban, ami meg szokta hozni azt az eredményt, amit a csapat kiharcol és megérdemel egy évadban.

Mi az, ami növelné a játékminőséget a folytatásban?

Nincs olyan csapat, amelynek játékán ne lehetne javítani. Egy épülő, fejlődésben levő csapatnál ez teljesen természetes. Van miben javulnunk. A folytatásban a KFC-ben nagy hangsúlyt fogunk helyezni játékosaink erőnléti és taktikai érettségének fejlesztésére. Az is természetes, hogy a technikai tudáson is van csiszolnivalónk, és a mentális stabilitás is állandó eleme lesz a felkészülésünknek a bajnokság tavaszi felére. Azt szeretném, hogy a KFC-nek olyan csapata legyen, amely méltó lesz arra, hogy helytálljon akkor is, amikor megépül a várva várt, korszerű infrastruktúrát biztosító sportlétesítmény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?