Pofont kapott a DAC Podbrezován

Lopér |

<p>Osztálykülönbséggel, 3:0-ra kapott ki a DAC az újonc Podbrezová otthonában a labdarúgó Fortuna Liga 10. fordulójában. Ez volt a sárga-kékek legnagyobb arányú veresége az idényben.</p>

A mérkőzés kulcsembere a hazai Blažej Vaščák volt, aki két gólt is szerzett. Először az első félidő vége előtt talált a hálóba, fejesénél a kapufa is segített. A második félidő elején a DAC-nak egyenlítési lehetősége volt, Antunovics gurítása után Jurčo tiszta ziccerbe került, de a kapus nagy bravúrral védett. Nem sokkal később a védelem tengelyébe visszakerült Majerník szabálytalanul állította meg Vaščákot, és a megítélt tizenegyesből Kochan növelte a hazaiak előnyét. A dunaszerdahelyiek számára a kegyelemdöfést Vaščák újabb találata jelentette: a 30 éves támadó Nworah és Harvilko összjátéka után üresen állva a felső sarokba lőtt. A DAC négy veretlen bajnoki után kapott ki.  „Az a csapat nyert, amelyik harcolt, és agresszíven, szívvel játszott. Semmit nem úgy csináltunk, ahogy megbeszéltük. A játékosaink azt gondolták, hogy urasan állhatnak hozzá a mérkőzéshez, a félidő vége előtt pontrúgás után kaptunk gólt, ennek nem szabad előfordulnia! Ezt megelőzően Jurčo százszázalékos helyzetben fejjel nem találta el a kaput. A második játékrészben Jurčo egy újabb ziccert kihagyott, majd Peter Majerník tizenegyest csinált, és el is dőlt a meccs. Nagy pofont kaptunk, a következők majd az edzésen jönnek” – mondta a mérkőzés után Radványi Miklós, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője.  A hátvéd Peter Majerník is csalódottan nyilatkozott: „A szünet előtti gól nagyon megfogott minket, aztán amikor már összeszedtük volna magunkat, a tizenegyes megint összetört minket. Ezen a meccsen semmi sem sikerült, a szurkolóktól is bocsánatot kértünk. Idegenben valahogy nem megy nekünk, nem tudom, mi lehet az oka, hogy túl nagy-e az önbizalmunk. Otthon jól játszunk, de idegenben sótlanok vagyunk.”  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?