„Nincs miért búslakodni”

ZSIGÁRDI LÁSZLÓA komótosan futballozó olaszok könnyedén lőttek három látványos gólt az első félidőben, és még legalább ennyi ziccert elpuskáztak a szünet előtt. Ezután is csak játszadozott a Juve, úgy tűnt, mintha nem akart volna több gólt lőni.

ZSIGÁRDI LÁSZLÓ

A komótosan futballozó olaszok könnyedén lőttek három látványos gólt az első félidőben, és még legalább ennyi ziccert elpuskáztak a szünet előtt. Ezután is csak játszadozott a Juve, úgy tűnt, mintha nem akart volna több gólt lőni. A hajrában azonban a három nagy helyzetből egyet kihasznált. A látottak alapján a négygólos Juventus-győzelem a ligetiekre nézve hízelgő. A Slovan-stadionban sorra kerülő visszavágónak már nem sok jelentősége lesz, a szlovák bajnok csak a tisztes helytállásban reménykedhet. A Petržalka ugyan augusztus 27-én elbúcsúzik a BL-től, ám az európai porondtól nem, ugyanis az UEFA-kupa főtábláján folytatja. Ha sikerrel venné az első akadályt, akkor következne az első csoportkör és újabb négy ellenfél.

„Utópia volt a továbbjutásra gondolni, hiszen a Juventus Európa legjobb együttesei közé tartozik. Megilletődötten futballoztunk, szerencsénkre a jóval tapasztaltabb ellenfél ezt csak részben használta ki. Játékosaink számára nagy élmény volt egy ilyen híres csapat ellen futballozni. Néhányan lámpalázasak voltak, Kamenár kapus is rossz napot fogott ki. Čišovský és Saláta viszont hozta formáját. Remélem, a visszavágóra összekapjuk magunkat, és méltó ellenfelek leszünk. Nincs miért búslakodni, hiszen az UEFA-kupában – kedvező sorsolás – esetén hat meccset is játszhatunk. De még hátravan a Juve elleni második meccs, melyre, remélem, szép számú nézősereg lesz kíváncsi, hiszen nem mindennap jön Szlovákiába ilyen sztárcsapat” – mondta lapunknak Petr Kašpar, a Petržalka menedzsere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?