Nem hozta a megszokott teljesítményt Nagymihályban a HC DAC

Rajnohová20240106

A női kézilabda MOL Liga 12. fordulójában a HC DAC 31:27-es vereséget szenvedett a rekordbajnok Iuventa Michalovce otthonában. A dunaszerdahelyiek így továbbra is nyeretlenek a nagy rivális otthonában.

A vendégeket egy tucat szurkoló kísérte el a keleti végekre, és az első négy percben felhőtlen örömmel nézhették a meccset. Bízik Réka egy lerohanás végén nyitotta meg a gólok sorát, majd egy hazai kapufát követően Erika Rajnohová is betalált. A kapuban Magera Noémi is hozzátette a magáét, így Eliška Desortová lövése és Sári Barbara értékesített büntetője után már 0:4 állt az eredményjelzőn. A hazaiak mestere, Peter Kostka azonnal időt is kért, és sikerült megtörnie a csallóköziek lendületét, akik ezt követően közel tíz percig nem lőttek gólt. Kiegyenlítettebbé vált a játék, de már inkább a hazaiak akarata érvényesült, és a kapuban Jablonszká-Bobal is sorra mutatta be a védéseket. Az ukrán kapusnak hetest is sikerült védenie 6:6-nál, ami után csapata először a vezetést is átvette. Bár már kettővel is vezetett a Iuventa, döntetlen is lehetett volna az állás a szünetben, ha Ligia Costa utolsó másodperces gólját megadják. A zsűriasztalnál végül nem így tettek, 13:12-nél vonultak öltözőbe a csapatok.

A szünet után is Bíziké volt az első gól, de a következő akciónál már a hazaiak brazil kapusa, Almeida védett. A vendégek kissé dekoncentráltnak tűntek, amit a hazaiak egyik passzívnál elvégzett szabaddobása igazolt. A nagymihályi lövőkre figyelő dunaszerdahelyiek sorfalat állva üresen hagyták a settenkedő Popovcovát, aki lendületből érkezve teljesen üresen lőtt a kapuba, 17:15. A Iuventa játékosai közül Habánková lendült bele leginkább, és vezérletével többször is ötre nőtt a hazaiak előnye. Amikor kezdtek felzárkózni a vendégek, rendre jött egy-két, góllal végződő nagymihályi akció, és megtörte a sárga-kékek lendületét. Néhány hazai öregúr még 29:25-nél is hangosan kritizálta a játékvezetők tevékenységét, de a jó hangulatot teremtő zempléni kemény mag szurkolása elnyomta a hangjukat. A Iuventa megérdemelten nyerte meg négy góllal a mérkőzést, és a MOL Liga tabelláján immár három pont az előnye a HC DAC előtt. A vendégeket a maroknyi dunaszerdahelyi tábor mellett a hazai drukkerek is megtapsolták.

„Nagyon jól kezdtünk, és szerintem az egész első félidőben jól működött a védekezésünk és a támadásunk is, ennek ellenére a megszokotthoz képest kevés gólt lőttünk. A második félidőben teljesen visszaálltak a hazaiak, hatos fallal védekeztek, nekünk pedig nem voltak átlövéseink, egy-két gólon kívül a távoli lövések nagyon hiányoztak – értékelt lapunknak Bízik Réka, aki a végjátékban is bízott benne, hogy fel tudnak zárkózni. – Én végig hittem benne, még az 52-53. percben is úgy éreztem, hogy vissza tudunk jönni, de sajnos nem sikerült” – zárta a kilenc gólig jutó balszélső.

„Volt már itt ilyen első négy percünk, amikor többel vezettünk, és az eredmény hasonló lett. Most időt kértek a hazaiak, de nem volt semmi jelentős változás. Addig támadtuk a kaput, lőttük a gólokat, de utána máshogy kezdtünk játszani, mindenki a másikra várt, nem vállalt fel senki semmit. Ez eredményezte a hibákat, az eladott labdákat, és ebből jöttek fel. Semmi olyan nem történt akkor sem, amire nem készültünk. Nem tudtuk megvalósítani azt a feszes, kemény védekezést, amit szerettünk volna. Egy rangadót vártunk ma, de az az igazság, hogy ahhoz két egyforma képességű csapat kell, és ma mi nem nőttünk fel a Michalovcéhoz, bár ők sem csináltak kiemelkedő dolgokat. Mi enerváltak voltunk támadásban és védekezésben, így nem is lehetett más az eredmény. Nagyon sajnálom, mert ebben sokkal több volt, de ahhoz sokkal jobban kellett volna játszanunk – nyilatkozta az Új Szónak Debre Viktor, akinél rákérdeztünk, mi lehet az oka annak, hogy otthon az utóbbi meccseken a HC DAC legyőzi a Iuventát, idegenben viszont ez még egyszer sem sikerült. – Megmondom őszintén, nem tudom, mi lehet a különbség. A pálya ugyanakkora, a vonalak ugyanott vannak, talán a hitünk, ami hiányzik. És persze otthon van 400 ember, aki nekünk szurkol. De itt ugyanúgy kellene játszani. Sajnos, a válogatott játékosaink, akiknek húzni kéne ezt a csapatot, ezt nem igazán teszik. Itt kezdődnek a problémák, mert nekik élen kellene járniuk, példát kellene mutatniuk, a kezükbe kellene venniük az ilyen mérkőzések irányítását, de erre nem vagyunk képesek” – válaszolta a dunaszerdahelyiek vezetőedzője, aki elmondta, hogy nem számolgatják, mi kell a MOL Liga bajnoki címéhez, hiszen jelenlegi állapotukban mindig csak a következő mérkőzés megnyerése lehet a céljuk.

A HC DAC legközelebb szerdán 18 órakor hazai pályán lép pályára a cseh Kynžvart ellen.

Jegyzőkönyv

MOL Liga, 12. forduló

Iuventa MichalovceHC DAC 31:27 (13:12)
Chemkostav Aréna, 420 néző

Iuventa: Almeida, Jablonszká-Bobal (kapusok), Radovic 4/4, Pejovic, Dorsz 1, Popovcová 6, Rebičová-Paľová, Bačenková 1, Habánková 10/1, Soskyda, Kohuch, Wollingerová 2, Kowalik 6, Kompaniiets 1, Klučková.

HC DAC: Magera Noémi, Gajdóczi Barbara (kapusok) Juhos Kata, Bugár Cintia 1, Erika Rajnohová 4, Kristína Pastorková, Eliška Desortová 2, Bízik Réka 9/5, Hornyák Bernadett, Mészáros Réka 1, Sári Barbara 1/1, Ligia Costa 5, Valeria Policarpo 2, Kovács Noémi 1, Jovana Ilic 1, Pénzes Mónika.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?