„Nagyszerű dolog ünnepelni a bajnokokkal”

Szilágyi
Budapest |

Ragyogó szemekkel járta végig az egyes stábokat a gála után, és rendületlen eltökéltséggel ismételgette, ugyanolyan motivációval folytatja a vívást háromszoros olimpiai bajnokként is. A 31 éves Szilágyi Áronnal, 2021 legjobb magyar férfisportolójával beszélgettünk.

2016 után lett ismét Magyarország legjobb férfi sportolója. Mit jelent az ön számára ez a díj?

Nagyon büszke vagyok, örömmel tölt el, ahogy azt a köszönőbeszédemben is mondtam. Úgy jöttem a gálára, hogy a 2021-es év legszebb magyar sportpillanatait, sikereit, eredményeit ünnepeljük együtt, és ehhez tartom magam. Gratulálok az összes jelöltnek, díjazottnak, aki itt volt. Külön öröm számomra, hogy az edzőm, Decsi Andris is itt lehetett, aki szintén nyert a kategóriájában. Ő is nagyon sokat dolgozott, büszke vagyok rá.

A háromból két alkalommal az ő irányításával lett olimpiai bajnok. Mi a titkuk?

Kialakult köztünk egy nagyon harmonikus, partneri viszony, folyamatosan egymást segítve, építve jutunk előre. Nagyon örülök annak, hogy bármikor bármit meg tudok vele beszélni, együtt tudunk gondolkodni, együtt tudjuk tervezni a felkészülést, az edzőtáborban a legnehezebb pillanatokban is együtt tudunk lenni.

Mondhatjuk, hogy sporttörténelmet írva a zsinórban három ötkarikás aranyéremmel, papírforma volt, hogy ön nyeri meg a sportújságírók ankétját?

Nem különösebben foglalkoztam azzal, hogy megnyerhetem a díjat, annak ellenére, hogy előtte nagyon sokan megkérdezték. Szándékosan úgy jöttem ide, hogy együtt fogok ünnepelni a bajnokokkal, felkészítőkkel, sportújságírókkal, sportvezetőkkel, hiszen nagyon sok mindennek örülhettünk a 2021-es évben. Örülök, hogy annak is részese lehettem, és most ennek a gálának is. Nagyszerű dolog, hogy minden évben van egy dedikált est, amikor a magyar sportsikereket visszanézzük, kicsit nosztalgiázunk, emlékezünk, ünneplünk. De így is mindig egy picit megijedek, megremeg a lábam, mikor fel kell állnom a nézőtérről és rövid beszédet mondanom. De úgy érzem, ez természetes reakció, és jó, hogy még bennem van. Nagyszerű dolog évről évre eljönni a Nemzeti Színházba.

 

Szilágyi

A páston mi az, ami a leginkább segíti a legfontosabb asszók során?

Nagyon sokat boncolgattuk már ezt a kérdést, de nehéz egy receptet leírni, Próbálok mindent ugyanúgy csinálni minden versenyen és a legjobb formámba lendülni. Nincsenek olyan kabaláim, amikhez ragaszkodom, de az a rutin, amit mindig végrehajtok reggel az ébredéstől kezdve, felébreszti bennem a gondolatot, hogy ez nem egy szürke hétköznapi edzés, hanem hogy egy versenyen vagyok, és ott áll az ellenfelem a páston. Megpróbálom mentálisan a legjobbamat hozni.

Ki vagy mi segíti ebben?

A helyszínen mindig velem vannak a csapattársak, ott van az edzőm, a masszőröm, a szűk stáb, amely segít a felkészülésben. És persze otthonról is támogat a feleségem, a barátaim és rengetegen, akik hozzátettek valamit a felkészülésemhez és szurkolnak nekem.

S mi segít abban, hogy továbbra is megtalálja a motivációt?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy evés közben jön meg az étvágy. Nagyon motivált vagyok, hogy a következő években is olyan teljesítményt tegyek le az asztalra, ami lehetővé teszi, hogy minél tovább itt lehessek az év legjobbjai közt. Gőzerővel készülök a következő szezonra és vágyom a sikert.

Sok lemondással jár az ilyen nagy sikerekhez vezető út?

Leginkább a feleségem tudna nyilatkozni erről. A sport annyi mindent adott, hogy el nem tudnám képzelni nélküle az életemet. És amikor a legnehezebb edzéseket kell abszolválni az edzőtáborban, motivál, hogy ott állhatok majd a dobogó legfelső fokán.

A három olimpiai elsőség között tud rangsorolni?

Nincsen a megszerzett érmek között rangsor, mint ahogy a díjak között sincs, minden egyes sikernek akkor és ott nagyon-nagyon örültem és büszkén tekintek vissza rájuk. De alapvetően a jövőbe tekintő srác vagyok, már a következő időszakon jár az eszem. Az emlékeimbe szinte beleégett minden olimpiai bajnoki cím, minden Európa-bajnoki, világbajnoki érem, beadott utolsó találat, utolsó pillanat, ezek adják számomra a motivációt a jövőre nézve.

S akkor 20224-ben ugyanitt találkozunk a negyedik olimpiai győzelem és harmadik ankételsőség után?

Így legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?