Miami Nagydíj – Leclercé a pole pozíció Miamiban

Charles Leclerc

A világbajnoki pontversenyben is vezető Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az első rajtkockából.

A 24 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, és pályafutása tizenkettedik pole pozíciója.

Leclerc mellől csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. startolhat majd, míg a második sorból a két Red Bull vág majd neki az F1 története első miami futamának. A világbajnoki címvédő holland Max Verstappen harmadik, márkatársa, a mexikói Sergio Pérez pedig negyedik lett az időmérőn.

A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton a hatodik rajtkockát szerezte meg a Mercedesszel, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Aston Martin) pedig csak a tizenharmadik pozícióból kezdheti majd meg a viadalt.

Az időmérő utolsó szakaszában Verstappen versengett a pole pozícióért Leclerc-rel és Sainzzal, de amíg a két ferraris az utolsó gyors körét kiváló tempóban teljesítette, addig a holland vb-címvédő hibázott, így meg kellett elégednie a harmadik rajthellyel.

Az 57 körös Miami Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 21.30 órakor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?