Messi szerint nagyszerű sportcsatát vívtak Ronaldóval

Lionel Messi

Az argentin válogatottal világbajnok Lionel Messi szerint rivalizálása a portugálok sztárfutballistájával, Cristiano Ronaldóval nagyszerű sportcsatája volt a világ labdarúgásának.

A Párizsban hétfőn pályafutása nyolcadik Aranylabdáját átvevő Messi a francia L'Equipe című újságnak nyilatkozott kettejük presztízspárharcáról, amely a legjobb európai futballista címért gyakorlatilag véget ért, miután a 39. esztendejében járó, Európa-bajnok és ötszörös aranylabdás Ronaldo ez év elejétől Szaúd-Arábia, a 36 éves Messi pedig az idei nyár óta az Egyesült Államok bajnokságában folytatja pályafutását.

„Sportszinten nagyszerű csata volt a miénk, a kölcsönös rivalizálás fűtött bennünket, mert mindketten nagyszerű versenyzőtípusok vagyunk, és mindig is nyerni akartunk. Nagyon élvezetes időszak volt ez mindkettőnk és a futballt szerető emberek számára” – nyilatkozta Messi.

„Nagyon megérdemeltük, hogy feljussunk a csúcsra, és ott maradjunk sokáig, mert oda könnyű eljutni, de ott maradni nehezebb, nekünk pedig ez 10–15 év óta sikerül. Ez lenyűgöző, és csodálatos emlék mindazoknak, akik követtek minket” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?