Megtört a rossz sorozat, győzött a DAC

DAC.Zilina0316

A labdarúgó Niké Liga felsőházi rájátszásának 2. fordulójában a tabella második helyén álló MŠK Žilina látogatott a MOL Arénába és fordulatos, izgalmas mérkőzésen 2:1-es vereséget szenvedett a házigazda DAC ellen.

Szombaton üresen maradt a dunaszerdahelyi B-közép és elmaradt a szervezett szurkolás. Az Ultras Dunaszerdahely szalaggal zárta körbe a kapu mögötti szektort, és egy piros-fehér-zöld felirattal üzent a hazai csapatnak: „Nektek munka, nekünk szenvedély. Ti időt, mi végre tetteket kérünk!”

Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője igyekezett megtörtni a csapat négy meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatát, és ezúttal egy három belső védős rendszerben küldte pályára játékosait. Popovics előtt Csinger, Kacsaraba és Brunetti helyezkedett, a két szárnyvédő Andzouana és Mendez voltak, a középpályán Herc, Dimun és Vitális kapott lehetőséget, a két csatár pedig Trusa és Koné voltak.

A csapatok bevonulásakor néhány fekete füstgyertyát azért begyújtottak az ultrák, elénekelték a Himnuszt, és március 15-re emlékezve egy Kölcsey idézet került felhúzásra: 

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak

Hagyd örökül ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.” 

Ezt követően csendbe burkolóztak az egyébként leghangosabb szurkolók.

Az ötödik percben a kaputól 20 méterre, majdnem teljesen középről, veszélyes szabadrúgáshoz jutott a DAC. Nagy készülődés után Vitális lőtt bő egy méterrel fölé. Aktívabban kezdtek a hazaiak, Herc ígéretes beadásáról Koné nem sokkal maradt le, majd a 10. percben már az előbb említett középpályás lövését blokkolták a zsolnai védők. Az első ziccer mégis a vendégek előtt adódott két perccel később. Bile hagyta le könnyen a bizonytalankodó Kacsarabát, a hibát javítani igyekvő Brunetti így üresen hagyta a középen érkező Jambort, aki Popoviccsal szemben tizennégy méterről nem talált kaput. Óriási lehetőség volt. A túloldalon Trusa lépett meg de középen csak Koné érkezett, a védők pedig mentettek. Az oldallelátó ütemes tapssal próbált lendületet adni csapatának, de hamar elhalt a próbálkozás.

A 20. percben Koné csak néhány másodpercre szerzett vezetést a DAC-nak. Egy kemény párharcot nyert meg a csatár Stojchevskivel szemben az ötös sarkán, talán a könyökét is használta, hogy ellökje ellenfelét, valamint úgy tűnt mintha a labda a kezét is érintette volna, majd a kapuba lőtt. A játékvezető nem fújt és megadta a gólt. Szinte azonnal érkezett azonban a VAR jelzése, ami után Marhefka is megnézte a jelenetet és visszavonta a találatot.

Közel fél órája tartott a játék, mikor Herc szerzett labdát, majd megindult előre, de nem a nyilvánvaló passzt választotta Trusának, hanem a mélységből érkező Andzouanát ugratta ki. Ő így a kapussal került szembe, de nem találta el jól a labdát és Belko védett. Szép kontratámadás volt. Herc újabb labdaszerzése után ismét nem passzolt Trusának, hanem fölé lőtt. Az első akciónál jól döntött, de másodjára már megjátszhatta volna jobb helyzetben lévő társát. Éppen 30:00 állt az eredményjelzőn, amikor Trusa volt szemfüles és roppant éles szögből kapura bombázott, de fölé szállt a labda. Ezek a sárga-kékek percei voltak, a vendégek elsősorban a jobb oldalukon nem tudtak mit kezdeni a lendületesen letámadó szerdahelyiekkel.

A 34. percben Csinger mentett szögletre egy veszélyes beadásnál. A szögletet elvégezni igyekvő Javorček vagy már sétálni sem bírt, vagy pedig már ekkor elkezdte húzni az időt. Végül a sarokrúgást követő kavarodás végén a tizenhatoson kívülről Jambor lőtt mellé. A kirúgást viszont elrontották a hazaiak és újabb szögletet harcolt ki a Žilina. Ekkor néhány helyről füttysző a harsant, a sarokrúgás után pedig Herc blokkolt nagyon fontosat. A következő lehetőségnél egy újabb veszélyes zsolnai szögletett láthatott a csendes lelátó népe, de rosszul sikerült lövéssel zártak Sauerék. Fordult a kocka, a félidő ezen szakaszában a Žilina nyújtott jobb teljesítményt. A szünetben 0:0 volt az állás, a játékot tekintve fordulatos volt a félidő.

A vendégek ott folytatták ahol abbahagyták, lendületesebbek voltak és egy lesgólt is lőttek, aminél azonnal jelzett az asszisztens. A VAR pedig vizsgálódni kezdett.

Az YBS szurkolói csoport egy külön molinóval készült a nemzeti ünnep alkalmából, amit ekkor feszítettek ki. Majd a szurkolásra is rákezdtek, amiért füttyszó volt a jutalmuk a túloldalról, így gyorsan abba is hagyták. Lehet a csapat sem nyújt jó teljesítményt, de hosszabb ideje úgy tűnik, a lelátón is lenne mit rendezni az egyes csoportok között.

A videószobában végül jóváhagyták a lest és folytatódott a játék. 

Az 53. percben egy szöglet után a röviden megcsúsztatott labdára Brunetti érkezett a hosszú oldalon és a hálóba ugyan nem, de a gólvonal mögé fejelt. A védők tisztázni próbáltak, de Marhefka a partjelzőjével karöltve gólt jelzett. Újabb VAR-vizsgálat indult. Hosszú percek után kihívták a játékvezetőt, aki viszont megadta a találatot, 1:0.

Azonnal magasabb fokozatba kapcsolt a Žilina, szépen adogatva értek fel Popovics kapuja elé. A támadást Minárik zárta lövéssel, ami a rövid alsóban kötött ki, 1:1.

A 74. percben tizenhatoson belüli kezezést reklamáltak a hazaiak, az akciót egyébként a padról beszálló Gouré fejese zárta, de Belko könnyen védett. Három perccel később egy villámgyors kontra végén Gouré ugratta ki a remekül üresbe mozgó Trusát, aki a kapus felett átemelve újra vezetést szerzett a DAC-nak, 2:1.

A másik csere, Yapi könnyen lehet, hogy izomszakadással zárt egy rossz mozdulat után, őt Kaša váltotta. A hazai kispad egy kis kupaktanács után átszervezte csapatát, Brunetti húzódott ki a bal oldalra, a cseh játékos pedig természetesen a védelem közepére érkezett.

A 85. percben Munoz egy kézmozdulattal jelezte Popovicsnak, hogy egy sárga akár beleférhet számára időhúzás miatt a hátralévő időben. A negyedik játékvezető 9 perc hosszabbítást jelzett. Az elhúzódó VAR-vizsgálatok és az ápolások miatt ez nem volt meglepő.

A ráadásban még beállt Káčer is és Dimunnak volt egy középre tartó lövése, majd az utolsó percben rákezdett az addig csendes B-közép a szurkolásra, a játékvezető pedig néhány másodperccel később lefújta a mérkőzést. A DAC nagyot küzdve megtörte rossz sorozatát és megszerezte a három pontot. 

Galéria
Jegyzőkönyv

DAC–Žilina 2:1 (0:0)

Gólszerzők: Brunetti (53.), Trusa (78.) ill. Minárik (63.)

Sárga lap: Koné, Dimun

Játékvezető: Marhefka, 4638 néző

DAC: Popovics–Csinger, Kacsaraba, Brunetti–Andzouana, Vitális (95. Káčer), Dimun, Herc, Mendez (69. Yapi, 82. Kaša)–Trusa, Koné (69. Gouré)

ŽILINA: Belko–Minárik, Stojchevski (79. Adang), Ndjeungoue–Ďatko (88. Hranica), Gidi, Sauer, Javorček–Iľko (71. Nsona Saka), Jambor, Bile (88. Essomba)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?