Matthäus elgondolkodna a szövetségi kapitányi felkérésen

Budapest |

<p>Lothar Matthäus, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya nem zárkózna el a lehetőségtől, ha a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ismét felkérné őt a nemzeti együttes irányítására.</p>

A játékosként világ- és Európa-bajnok, 1990-ben aranylabdát nyert német szakember a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában csütörtökön azt mondta, elgondolkodna a felkérésen, nem mondana azonnal nemet vagy igent, de kíváncsi lenne a részletekre és a feltételekre.     "Itt élek, szeretem Magyarországot, követem a futballt, ha úgy gondolják, akkor segíthetek" - jelentette ki az 52 éves Matthäus, aki legutóbb a bolgár válogatott szövetségi kapitánya volt. "Az utánpótlásba kellene többet befektetni, jó edzőkbe, képzésbe. Világos koncepció kell, a szakmában pedig nyugalomra, együttműködésre lenne szükség."     A magyar válogatottat 2004 és 2006 között irányító szakember ama véleményének is hangot adott: kár, hogy a szerinte legjobb magyar futballista, Huszti Szabolcs nem játszik a nemzeti csapatban.    "Hogyan fordulhat elő ilyesmi egy játékossal, aki akár két-három pontot is jelenthet egy selejtezősorozatban? Hogy lehet, hogy egy ilyen szenvedélyes futballista már nem akar Magyarországért küzdeni, mi az, ami itt félresiklott? Ha magyar kapitány vagy szövetségi elnök lennék, mindenképpen beszélnék vele." - mondta.     Kapitányi tevékenységére visszatekintve Matthäus azt mondta, élvezte a munkát, új csapatot akart építeni, amihez négy-hat évre lett volna szüksége, de nem kapta meg azt a bizalmat, amiben reménykedett, a magyar edzők részéről pedig irigységet tapasztalt:    "Nem volt együttműködés, összefogás, néha öt-tíz focistát is nyomás alá helyeztek a klubjaikban, hogy ne jöjjenek a válogatottba, koncentráljanak a csapatukra."     Matthäus szerint a gyengébb ellenfelekkel szemben megvívott barátságos mérkőzéseknek nincs sok értelmük, hosszabb távon az erősebb riválisokkal való találkozás lehet a célravezető.     "Nem érdekesek a könnyű győzelmek, én azt akartam, hogy tanuljanak a játékosaim a komoly meccseken, máskülönben nem tudunk felkészülni a mostani, Hollandiához hasonló kihívásokra, kulcsfontosságú meccsekre, mert ismeretlen lesz a szituáció" - mondta a szakember, aki hozzátette, megítélése szerint a magyar válogatott mind a romániai, mind a hollandiai elbukott vb-selejtezőn feladta az összecsapást. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?